Ignác-Laskoti Renáta: „…minden kezem ügyébe akadó tárgyat mikrofonnak használtam”

Sokoldalú, kreatív és segítőkész. Magabiztos kiállása összeszedett és megfontolt személyiséget tükröz. Nem ijed meg az újdonságoktól, egyik fő erénye az alkalmazkodókészsége. A Kárpáti Igaz Szó Kulcslyuk rovatának vendége Ignác-Laskoti Renáta, a Palágykomoróci Mesevár Óvoda óvónője, zenenevelője.

− A magyar filológiát gyereknyelvre cserélte.

− A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán végeztem magyar nyelv és irodalom, illetve angol nyelv és irodalom szakon. Mindig is gyerekekkel akartam foglalkozni, de akkoriban nem volt lehetőségem tanárként elhelyezkedni. A zene volt az, ami az egész életemet végigkísérte. Így nem meglepő, hogy zenenevelő lettem. Ehhez természetesen újabb tanulmányokba kezdtem, a főiskola óvodapedagógiai képzésére járok. Emellett a palágykomoróci Mesevár Óvodában immár második éve mélyítem a gyakorlati tudásomat.

− Családi hagyomány a zene szeretete?

− Mondhatni. Nagyapám színészkedett, a szüleim táncosok voltak, én pedig gyermekkoromban minden kezem ügyébe akadó tárgyat mikrofonnak használtam. Nagyon szerettem óvodába járni, hiszen ott számos verset, éneket és táncot tanultunk, illetve adtunk elő. Ez az óvoda iránti rajongásom nem jött rosszul, amikor egy évet még „ottragadtam” az intézményben, mivel a szüleim elfelejtettek beíratni az iskolába. Később már választanom kellett a zene- és a tánciskola között, én pedig az előbbire tettem le a voksomat.

− Együttesben is énekelt.

− Főiskolai éveim alatt különböző műfajú dalokat adtam elő. A rockkal kezdtem, majd unplugged – akusztikus – stílusban folytattam. Tanulmányaim befejezése után egy nosztalgia-zenekar tagja is voltam, igaz, az merőben különbözött az előző irányzatoktól.

− Meséljen a családjáról.

− A párommal az interneten keresztül ismerkedtünk meg. Az akkoriban menőnek számító Skype alkalmazás hozott össze minket. 2013-ban mondtuk ki a boldogító igent, azóta pedig két gyermekünk született. Az idősebb, Dániel szeptemberben már iskolába megy, a fiatalabb, Krisztofer még ovis.

− Fiús anyukának készült?

− Épp ellenkezőleg. Mindig is lányos anyukaként gondoltam magamra. A fiúk is Emíliának és Barbarának „készültek”.

− Kisvárosból még kisebb faluba került.

− Tősgyökeres beregszászi vagyok. Úgy voltam vele, hogy ahová az Isten rendel, ott fogok boldogulni. Ez lett Kisszelmenc. Igaz, a megszokott környezetből, a családtól és baráti társaságtól nehéz volt elszakadni, de ez a távolság inkább csak fizikai.

− Könnyen beilleszkedett?

− Őszintén bevallom, eleinte nehéz volt. A városi nyüzsgés után kicsit szűknek éreztem a települést, hiszen akkoriban mindössze egyetlen pizzéria üzemelt Kisszelmencen.

− Hobbi?

− Szabadidős szerelmem a tortakészítés, amit szintén a szüleimtől „örököltem”. Ám ha valaki évekkel ezelőtt azt mondja nekem, hogy ezzel fogok foglalkozni, kinevetem. Édesanyám cukrászkodik, mellette gyakran főztem a krémeket, illetve glazúroztam. A torták után fennmaradó töméntelen mosatlan eltakarítását is gyakran átvállaltam. Emiatt még a gondolatától is viszolyogtam. A gyerekek születésnapjára készültek az első torták, melyeket az ismerősök megrendelései követtek.

− Szeret kísérletezni?

− Nagyon is. Az áruházak polcain fellelhető újdonságokat mindig kipróbálom. Mostanában érdeklődöm a műszempilla-építés iránt, a manikűrözés és a sminkelés sem áll távol tőlem.

− Kreatív?

− Annak érzem magam. A gyermekekkel való foglalkozásokat is igyekszem sokszínűen, eredeti formában felépíteni. Büszkén mondhatom, hogy az óvodák járási megmérettetésén az általam felkészített csoport ezüstérmes lett.

− Türelmes?

− A munkám megköveteli a türelmességet, ám a gyerekekkel olykor nehéz. Előfordul, hogy nálam is elszakad a cérna, ám ahhoz nagyon messzire kell menni.

− Aggodalmas szülő?

− Részben. Nem rohanok a fiúkhoz minden egyes földet érésnél, igyekszem önállóságra nevelni és elmagyarázni nekik a tetteik következményét.

− Szigorú?

− Egy bizonyos szint után igen.

− Szereti a meglepetéseket?

− Amennyiben pozitívak.

− Adni vagy kapni?

− Is-is. Véleményem szerint adni is jó. A tortakészítésbe sem a pénzért vágtam bele. Ha látom, hogy a megrendelőnek szüksége van egy nagyobb tortára, de nincs rá elég pénze, előfordul, hogy a tudta nélkül engedek a végösszegből. Emellett a jótékonysági bálok felajánlói között is rendszeresen szerepelek.

− Követi a divatot?

− Nem. Általában a saját divatom szerint öltözködöm. Mint a nők többsége, táska- és cipőmániás vagyok. Ami azonban különleges, vonzódás a kalapok iránt.

− A nők másik gyengesége a pontosság.

− Ez sajnos a betegségem. Tíz évvel ezelőtt még biztosan utolsóként érkeztem mindenhová, idővel azonban ez is változott. Mostanában próbálom jobban beosztani a napom, időben elkészülni a rám váró feladatokkal.

− Romantikus alkat?

− Igen, nagyon is.

− Alkalmazkodó?

− Teljes mértékben. Mindent át lehet szervezni, ez kizárólag az emberek akaratán múlik. Keresem a kompromisszumokat.

− Hogyan viszonyul az olvasáshoz?

− Nem szeretek olvasni, de tudom, mikor jó egy könyv.

− Vallásos?

− Görög katolikusnak kereszteltek, viszont egész életemben a református egyházba jártam, ahol konfirmáltam is. A házasságunk azonban a görög katolikus templomban köttetett. Amennyiben időnk engedi, igyekszünk ellátogatni a misékre.

− Gyűjtögető?

− Ésszerű határokon belül igen. Átgondolom, mire lehet még szükség a későbbiekben, a felesleges vagy elhasználódott tárgyaktól azonban gondolkodás nélkül megválok.

− Maximalista?

− Mások szerint igen, én viszont nem érzem magam annak. Vannak elvárásaim magam felé, amikből igyekszem kihozni a maximumot.

− Sok barátja van?

− A régi barátok már szétszéledtek. A faluban sajnos nem sok fiatal van, így amikor ideköltöztem, a csak ukránul beszélő sógornőm lett a barátnőm. Kézzel-lábbal magyaráztunk egymásnak, hiszen én nem beszéltem az ukránt. Mégis kerestük egymás társaságát, így most már mindketten értjük mindkét nyelvet.

− Mi az a tulajdonság, ami bosszantja az emberekben?

− A kétszínűség. Én általában nyílt vagyok az emberekkel, mindenkinek a szemébe mondom, amit gondolok. Értek már kellemes és kellemetlen csalódások emiatt.

− Vannak céljai?

− Inkább vágyaim. A célok pedig mindig kialakulnak. Szeretnénk saját házat a párommal, illetve a későbbiekben autóvásárlás is szerepel a vágyaim között.

− Ha lehetne egy kívánsága, mi lenne az?

− Nem szeretem a háromkívánságos dolgokat. Ám ha tehetném, a kérésem a gyerekekre és a családra irányulna.

Csuha Ivett

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó