KISZó–100: Az újságírás életem meghatározó része lett

A százéves Kárpáti Igaz Szó folytatja az egykori és mai kollégák visszaemlékezéseinek közlését, amelyek által az olvasók is betekintést nyerhetnek a lap gazdag múltjába. Legutóbb Timkó Tímea egykori munkatársunk számolt be élményeiről, most Hegedűs Csilla főmunkatársunk, beregszászi tudósítónk mesél a kezdetekről:

“2001 októberében egészen véletlenül kerültem a Határmenti Szociáldemokrata nevű laphoz tördelő-szerkesztőként. Ezt azonban nem sokáig műveltem, mindössze három hónap elteltével, sok-sok segítséggel és támogatással újságíróként folytattam a tevékenységemet.

Tehát nem én választottam a szakmát, a szakma választott engem. 2004 májusát írtuk, amikor felkérést kaptam arra, hogy tudósítsam a Kárpáti Igaz Szót Beregszászból. Kellemes meglepetésként ért az ajánlat, aminek szívesen, és nagy örömmel tettem eleget. Akkor még mindig zöldfülűként igyekeztem magamból kihozni a maximumot, és küldeni a tudósításokat az ungvári kollégáknak. E tekintetben nem sok minden változott, most is, tizenöt év elteltével töretlenül és lelkesen teszem ezt, hiszen mára az újságírás életem meghatározó része lett. Bár fizikailag nem vagyok együtt kollégáimmal, hála az internetnek napi rendszerességgel tartjuk a kapcsolatot. Jólesik, hogy így is igazi csapattagnak érezhetem magam, hiszen a „tudósítást” én is kapom, ami az igazi barátság jele.

Tehát az, hogy KISZó-s lehetek, fantasztikus dolog, felemelő érzés, és csak azt tudom remélni, hogy még nagyon sokáig dolgozhatunk együtt ebben az egyáltalán nem unalmas, inkább kihívásokkal teli, érdekes szakmában.”

 

Forrás:

KISZó/Hegedűs Csilla

Post Author: KISZó