Megjelent a koronavírus Ukrajnában

Ukrajnában bejegyezték az első koronavírussal fertőzött pácienst.

Csernovci megyében egy Olaszországból hazatért férfinál mutatták ki a COVID-19 vírust. A páciens állapota kielégítő, száraz köhögésre és lázra panaszkodott, az orvosok kórházba utalták megfigyelés végett, mondta el sajtótájékoztatóján Viktor Ljasko egészségügyi miniszter-helyettes.

Az illető február 21-től Olaszországban tartózkodott feleségével, majd repülővel Romániába utazott, onnan személygépkocsival tért haza Ukrajnába. Bukarestben még nem volt láza, Ukrajnában két nap múlva már rosszul érezte magát és 29-én került kórházba. Tegnap este lett meg a teszteredménye. Feleségét az előírások szerint vele együtt megfigyelik.

A miniszter-helyettes elmondása szerint közben csütörtökön délben hazaengedik a Novi Szanzsariban karanténban tartott személyeket, akiket Vuhanból repülőgéppel evakuáltak két héttel ezelőtt.

Forrás:

Post Author: KISZó