Maradj otthon! – Fényképezz! – Küldd el nekünk!

A Félelem Nélküli Élet Alapítvány és Ukrajna Siófoki Tiszteletbeli Konzulátusa nemzetközi fotópályázatot hirdet Maradjunk otthon, győzzük le a járványt! címmel.

A koronavírus világjárvány következtében hozott kényszerintézkedések eredményeként a családok egyik percről a másikra találták szembe magukat egy váratlan és rendkívül nehéz helyzettel. Világszerte iskolákat, óvodákat, egyetemeket zártak be, munkahelyek döntöttek az otthonról végezhető távmunka bevezetése mellett a járvány további terjedése megelőzése céljából. Felelős állampolgárokként, szülőkként, gyermekekként kötelességünk betartani az intézkedéseket, amelyek mindannyiunk egészségének megőrzését szolgálják.

Ez azonban egy teljesen új helyzetet teremt. Nem lesznek tömegrendezvények, színházi előadások, koncertek, szakkörök, sportrendezvények stb., így mindannyiunknak újra kell gondolnunk, mivel is töltse a család az idejét úgy, hogy ezzel ne veszélyeztesse nemzettársait és ne járuljon hozzá a vírus terjedéséhez.

Meggyőződésünk, hogy minden családnak megvannak a maga módszerei a családi együttlétek érdekessé tételéhez. A Félelem Nélküli Élet Alapítvány deklarált célja, hogy segíti az önhibájukon kívül bajba jutott embereket, így ebben a helyzetben is kötelességünknek érezzük, hogy lehetőségeinkhez mérten segítséget nyújtsunk. Pályázatunkkal szeretnénk minél több ötletet adni a családoknak a kényszerszünet alatti idő hasznos és szórakoztató eltöltésére. Osszuk hát meg egymással az ötleteinket határon innen és túl.

Arra kérünk mindenkit, aki szeretne részt venni a pályázaton, hogy küldjön egy fotót arról, hogyan tölti együtt a család a szabadidejét úgy, hogy betartja a kényszerintézkedések során bevezetett új szabályokat.

A fényképeket 2020. április 5-ig várjuk a [email protected] email címre. A beküldött képeket a szervezők folyamatosan publikálják majd Ukrajna Siófoki Tiszteletbeli Konzulátusa facebook oldalán, és 2020. április 6-án közzé teszik az Alapítvány facebook oldalán, ahol nyilvános szavazás dönti el, kié a legkreatívabb ötlet. Szavazni 2020. április 20-ig lehet majd. A három legtöbb szavazatot kapott fénykép szerzője ajándékban részesül, amelyet postán küldünk el a világ bármelyik országába.

Május 15-én, a Családok Nemzetközi Világnapján a szervezők egy videóklipben mutatják be a beérkezett fotókat.

Ragadj hát telefont, fényképezőgépet, és mutasd meg, ti mit csináltok a kényszerszünet alatt!

Fontos! A fényképek megküldésével Ön beleegyezik abba, hogy azt kizárólag a Maradjunk otthon, győzzük le a járványt! pályázat keretében, az azzal kapcsolatos és arról szóló anyagokban használjuk fel!

Győzzük le együtt a világjárványt!

Maradj otthon! – Fényképezz! – Küldd el nekünk! – Szavazz! – Várd a postást!

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó