Koronavírus: Kifakadt egy kárpátaljai családorvos

beregszászi járás badaló családorvos járvány

Nyílt levelet posztolt a Badalói Családorvosi Rendelő Facebook-oldalán a település háziorvosa. Dr. Jakab Lajos, a Beregszászi járási település egyes lakóinak súlyos felelőtlenségére hívta fel a figyelmet, arra, hogy vannak olyanok, akik nem tartják be a koronavírus-járvány elleni rendkívüli intézkedéseket.

„Az elmúlt két napi ,,nyomozásunk” alatt kiderült, hogy az elmúlt két hét során csak Badalóba legalább 60 ember érkezett haza külföldről. Közülük csupán 1 (azaz egy!) hívott fel telefonon becsületesen és jelentkezett önként családorvosánál. Nem is várom el mindenkitől, hogy ezt megtegye, de legalább azok tartanák be az otthonlét fontosságát, akiknek ez el lett magyarázva. Meghallgatják, bólogatnak, aztán 5 perc múlva már bicikliznek a boltba!!!” – fogalmaz a levél szerzője.

A családorvos a fegyelmezetlen magatartással kapcsolatban leírta, hogy pénteken a helyi postahivatal előtt egész délelőtt hosszú sor kígyózott. Állítása szerint a kocsma sem zárt be, csütörtökön este még 10 órakor is működött, péntek reggel 8-kor pedig újra kinyitott, ahogy ő fogalmazott: ”elvileg tilalom van, vagy mi a fene?”

„Sajnos, nem veszik, nem vesszük komolyan a figyelmeztetéseket, pedig ha beindul a lavina (Isten őrizzen tőle…), akkor már késő lesz. Ismételten arra kérek mindenkit, hogy BÍRJUK KI LEGALÁBB MÁRCIUS VÉGÉIG, és MARADJUNK OTTHON!!!” – zárta sorait az aggódó családorvos.

Az kialakult helyzetre reagálva Petruska István, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás vezetője szombaton közösségi oldalán intézett felhívást a külföldről hazaérkezetteknek címezve. Ebben arra szólította fel az érintetteket, hogy vegyék komolyan a kötelező jellegű otthoni karantént.

„A Beregszászi járásban két nap alatt 377 ember érkezett haza külföldről! A külföldről érkezők névsorát leadjuk a polgármesteri hivataloknak, a rendőrségnek és a házi orvosoknak! Mindenkit szeretnék figyelmeztetni, hogy aki átlépi a határt, aláír egy dokumentumot, amelyben tudomásul veszi, hogy házi karanténba vonul 14 napra! A mai törvényeknek megfelelően 17 000–34 000 hrivnya közötti BÜNTETÉS róható ki szabálysertés esetén! A holnapi naptól fokozott rendőri jelenlét lesz érvényben, figyelmeztetek mindenkit, hogy tartsa be a szabályokat! Tisztelettel kérem Önöket, hogy vegyük nagyon komolyan a koronavírus terjedésének megakadályozásáért hozott javaslatokat!” – írta bejegyzésben Petruska István.

Forrás:

KISZó

Post Author: KISZó