A kormányfő sem tudja, mikor lesz ennek vége

smihal ukrajna kormány gazdaság

Denisz Smihal ukrán kormányfő elismerte, nem tudja, meddig húzódhat el a koronavírus jelentette gazdasági krízis.

Az új kormányfő kifejtette, már tudják, mit kell tenniük a vírus terjedésének megakadályozása érdekében, ugyanakkor ez a rendelkezésre álló eszközök teljes mobilizációját kívánja. A kormánynak új stratégiára van szüksége és teljes együttműködés szükségeltetik az államhatalmi szervek és az üzleti élet képviselői között, jelentette ki Smihal.

Hozzátette: egy központi gyorsreagálású centrumot hoznak létre, hogy a lehető leghatékonyabb válaszokat tudják adni a gazdaság előtt álló nagyon komoly kihívásokra.

Azt ő sem tudta megmondani, hogy meddig kell berendezkednünk a várható gazdasági válságra. Úgy ítélte meg, jelenleg Ukrajna jobb helyzetben van, mint a 2008-as gazdasági krízis idején.

Forrás:

Post Author: KISZó