A foglalkoztatási központ elutasítja a munka nélkül maradt embereket

A karantén idején a foglalkoztatási központ nem veszi nyilvántartásba a munka nélkül maradt embereket.

Faramuci helyzet állt elő a megyei foglalkoztatási központban. Larisza Lifer, a központ osztályvezető-helyettese a sajtónak elmondta, csakis online nyújtanak szolgáltatást a hozzájuk fordulóknak. Most, amikor sok ember elveszítette állását és jövedelem nélkül maradt, a központ nem tud segíteni nekik, mivel a nyilvántartásba vételhez szükséges iratokat csak személyesen nyújthatják be. Elektronikus formában ugyan fogadják a dokumentumokat, vagy azokat be lehet dobni az épület elé kihelyezett postaládába, amit naponta kétszer kiürítenek, ám a törvény szerint amíg az illető nem jelenik meg személyesen a hivatalban, addig azokat nem viszik be az adatbázisba. Ezáltal csupán azok részesülhetnek munkanélküli segélyben, akiknek azt még a karantén-intézkedések bevezetése előtt megítélték.

Ahhoz, hogy ezen a gyakorlaton változtathassanak, a Miniszteri Kabinetnek és Legfelső Tanácsnak módosításokat kell eszközölnie az állami szociális biztosításról szóló törvényben, s a szükséges finanszírozásról is gondoskodnia kell, közölte Larisza Lifer.

Kárpátalján a megyei foglalkoztatási központ nyilvántartásában 5 ezer ember szerepel, akik közül 4 ezer részesül munkanélküli segélyben.

Post Author: KISZó