Koronavírus-körkép: két eltérő modell a járvány ellen

koronajárvány

Ukrajnában egy nap alatt kettővel, 13-ra emelkedett az új koronavírus eddigi halálos áldozatainak száma, az igazolt fertőzötteké pedig 69 esettel 549-re nőtt. A betegségből eddig 8-an gyógyultak fel. Magyarországon 46 fővel emelkedett az igazolt fertőzöttek száma, jelenleg 492 főről tudni, 61 fő tartózkodik karanténban és 16 áldozata van a járványnak.

A 85 oroszországi régióból keddre már kéttucatnyi jelentette be, hogy a Moszkvához hasonlóan “önizolációra”, otthoni karanténban maradásra utasította lakosságát. A régiók által követett orosz főváros lakosai számára hétfőtől határozatlan időre kötelező házi karantént rendeltek el. Az orosz parlament a nap folyamán törvénycsomagot fogadott el a koronavírus-járvány elleni védekezés segítésére és a következmények csillapítására. Az intézkedések a karantén megszegése miatt kiszabható büntetések szigorításától a kis-és középvállalatok megsegítéséig terjednek.

Április közepére-végére, az ortodox húsvétra várják a szakemberek a koronavírus-járvány terjedésének tetőzését Romániában, amikor akár tízezer megbetegedést is jegyezhetnek. Nelu Tataru ottani egészségügyi miniszter egy televíziós nyilatkozatban elmondta, a nem súlyos betegeket otthon fogják kezelni, így próbálják elkerülni a kórházi ellátás túlzott terhelését. Az erdélyi Krónika által idézett román tárcavezető szerint szorgalmazni fogják, hogy a megfertőződött, ám tünetmentes orvosok a kórházakban maradjanak, és folytassák a koronavírusos betegek kezelését.

Bár nincs egyértelmű konszenzus a virológusok között a járványkezelés megfelelő módját illetően, két nagyobb csoportra oszlanak az országok és erős kritikákat fogalmaznak meg annak ellenére, hogy mindkét modellben arányosan vannak halálesetek.

A kollektív immunitás vagy gyakrabban „nyájimmunitás” az a koncepció, amikor az adott ország úgy próbálja meg legyőzni a járványt, hogy elszigeteli a veszélyeztetett csoportokat, utána pedig minél több embert megfertőz vele.

Ennek lényege, hogy a lakosság többsége felgyógyulna a betegségből, ami miatt immunissá válnának rá, és ha elegen legyőzik a vírust, akkor a veszélyeztetett lakosságra nem terjedne át – kezdi összefoglalóját a v4na.com.

Ezt a modellt képviseli például Svédország is, amely csak az idősek számára rendelte el a vesztegzárat, de továbbra is nyitva hagyta az iskolákat és a bevásárlóközpontokat. Éppen ezért az országban mind a mai napig az élet ugyanolyan kerékvágásban folytatódik, mint azelőtt. A svéd közegészségügyi ügynökség szerint, mivel a védőoltás kifejlesztésére még legalább egy évet várnunk kell, ezért a legjobb esélyt az biztosítja, ha a lakosság minél előbb átesik a járványon. Ezen kívül ez nem terhelné annyira a gazdaságot és védelmet jelentene a járvány visszatérésével szemben is.

Anders Tegnell állami járványszakértő szerint módszerüknek az is előnye, hogy hosszútávon fenntartható. Ugyanakkor azt is leszögezte, hogy elsődlegesen továbbra is lassítani próbálják a vírus terjedését, mert egyelőre nem tudni, hány embernek kell megfertőződnie a módszer sikeréhez, ezért nincs mit tenni, mint kísérletezni, ami – állítása szerint – teljesen biztonságos, csak nem könnyű.
A módszert azonban sok kritika is érte, elsősorban, mert az országban már 146 áldozatot szedett a járvány, és ezt sokan Tegnell beavatkozás-mentes módszerének tudják be.

A Guardian egyenesen orosz ruletthez hasonlította a svéd megközelítést és rámutatott, hogy bár Dánia és az Egyesült Királyság is gondolkodott a módszeren, végül mindkettő elvetette azt a kockázatok miatt, utóbbi azért, mert a becslések szerint a taktika 250 ezer brit életébe került volna.

A másik módszer több névre is hallgat: karantén, elszigetelődés, de leggyakrabban a „social distancing” avagy társadalmi távolságtartás szót használják rá. A lényege, hogy a végletekig lassítsák a vírus terjedését azzal, hogy a lakosság a járvány lecsengéséig elszigetelődik saját otthonában. Az emellett szóló érvek általában „laposítsuk a görbét” címszó alá foghatók és lényegük az, hogyha kevesebb a megbetegedések száma, akkor az nem terheli le az egészségügyet, ezért képes lesz a fertőzöttek eredményes kezelésére. Azonban minél több fertőzés van, annál valószínűbb, hogy a kórházak megtelnek és az egészségügy egyszerűen nem fogja tudni kezelni a beérkező betegeket.

A karantén előnyeiről a Washington Post egy szimulációt is készített, hogy szemléltesse, milyen drasztikus változás állhat be a fertőzési arányban már akkor is, ha csak a lakosság bizonyos része szigetelődik el, vagy mellőzi a társadalmi érintkezést. Ugyanakkor az is látszik, hogy ezzel a módszerrel a járvány sokkal lassabb lefolyásúvá válik, ami megterheli a gazdaságot.

Ennek a módszernek azonban kulcsfontosságú eleme az időzítés, mivel becslések szerint nagyjából három hétbe is beletelik, mire hatása érezhetővé válik. Erre a legjobb példa Olaszország esete, ahol január végén észlelték az első koronavírusos fertőzést, de egészen március 25-ig nem lépett életbe a vesztegzár. Tovább nehezítette a helyzetet, hogy az olaszok nem akarták betartani a hatósági karantén szabályait, ami miatt a rendőrség folyamatos megfigyeléseket rendelt el, mert a kórházak már nem bírnak el több beteget és az egészségügyi dolgozóknak is mérlegelniük kell, kit mentsenek meg. Walter Ricardi olasz szakértő szerint még a brit lezárások is 10 nappal elkéstek. Neil Ferguson járványügyi szakértő szerint jelenleg nagyjából 20 ezer életet követel majd a vírus az Egyesült Királyságban, akik olyan állapotban vannak, hogy egy éven belül amúgy is elhunytak volna.

Ellenpélda Szlovákia esete, ami rendkívül gyorsan reagált. Március 6-án regisztrálta az első megbetegedést, három napon belül már bezárták a pozsonyi iskolákat és jelenleg a hatóságok folyamatosan frissülő adatbázisa szerint 336 megbetegedés közül egy haláleset sem volt azóta.

Forrás:
MTI/MagyarNemzet/KISZó/Fotó:Reuters

Post Author: KISZó