Házi bivalyok kontra keskenylevelű nárcisz │KISZó-háttér

bivaly kárpátalja nárciszok völgye természetvédelem

Érdekes kísérlet vette kezdetét a Nárciszok völgyében.

Miközben a Huszt határában található Nárciszok völgyéről egyre-másra kapja a természetbarát a rosszabbnál rosszabb híreket, és a keskenylevelű nárcisz legnagyobb egybefüggő kárpátaljai populációjának a klímaváltozás, az emberi rosszindulat és nemtörődömség katasztrofális megnyilvánulásaival kell megküzdenie, legalább valami pozitív is történik vidékünk egyik leglátványosabb természetvédelmi területén.

Az elmúlt hét során a nárciszmezőre – lassan fél évszázada távozott – őshonos háziállataink költöztek vissza. A házi bivalyok, a hegyvidéki régiók eme ikonikus haszonállatai, ismét megjelentek a Nárciszok völgyében. A lápos vidék ideális élőhelyet biztost ugyan a majd egy tonnásra is megnövő kérődzőknek, ám a nárciszok kedvelői vegyes érzelmekkel fogadták a hírt. Egyrészt az amúgy is rengeteg veszélynek kitett növénytársulás számára komoly veszedelmet jelenthetnének e mindennemű fű- és sásfélét legyepelő jószágok, másrészt érdekes kísérlet is kisülhet a dologból, hiszen a „tudományos természetvédelmet” megelőzően a völgyben rendszeresen legeltek bivalyok. Ezek a hatalmas jószágok pedig tiprásukkal és a konkurens növényfajok lelegelésével kimondottan jót tettek a nárciszoknak. Tevékenységük hasonlatos volt a havasi legelők kaszálásához, mely lehetőséget teremtett az endemikus havasi növényfajok megmaradásához, melyek elől az opportunistább lágyszárúak egyszerűen elfogják a fényt és meglehetősen szűkös táplálékbázist.

A bivalyok betelepítésével kapcsolatban kérdeztük Potyish Lajost, az Ungvári Nemzeti egyetem docensét.

– A nárciszmező „tudományos védelme” a védett növények populációjának pusztulását hozta magával – mesélte a kutató.– Erre a régi fényképek adják a legjobb bizonyítékot. Mintegy 50 ével ezelőtt, mikor a nárciszmező még csak helyi védettséget élvezett, a helybeliek rendszeresen kaszálták és legeltették a réteket, ám a nárciszokat ez nem érdekelte, hiszen százezerszám virítottak.

Ennek megszűntetésével és a mezőgazdasági hasznosítás szigorú tiltásával, a keskenylevelű nárcisz pusztulásnak indult.

Az élőhelyet jobban kiaknázni tudó növénytársulások elnyomták a keskenylevelű nárciszt, és van még egy érdekes aspektusa is ennek a növénynek és az állattartásnak. A nárcisz magvai elgyomosodott területen nem tudnak kihajtani, mivel csak akkor tudnak kicsírázni, ha közvetlenül a talajra kerülnek, és valamilyen külső behatás következtében a talajba be is jutnak. A legeltetés során megvalósuló tiprás pont ezt a tényezőt biztosítja.

– Tudomásom szerint a keskenylevelű nárcisz hagymagumókkal is megújul. Miért fontos akkor a magvak útján történő szaporodás?

– Azért, mert a hagymák útján történő szaporodás nem biztosítja a növény genetikai sokféleségének kialakulását. A hagymás szaporodás gyakorlatilag csak klónozás, ami az anyanövény másolását jelenti. A magokban viszont, a beporzásos megtermékenyítésnek köszönhetően, új génvariációk tudnak megjelenni, ami a populáció elkorcsosodásának megakadályozása végett elengedhetetlen.

– Biológusként hogyan tekint a próbálkozásra?

– Amennyiben nem valósul meg a túllegeltetés, a bivalyok hozzájárulhatnak a nárciszmező megújulásához. Sajnálatos, hogy nálunk régebben a természetvédelem nem komplexitásában vizsgálta a védett fajok élőhelyi igényeit, hanem mindent a szigorú tiltással akartak megoldani.

Személyes tapasztalatom, hogy amikor a Hortobágyi Nemzeti Parkban kutathattam a parlagi sasok visszatelepítésének kísérletét, pont a birkatartás lett az a kulcs, amelyik ezeknek a hatalmas ragadozó madaraknak a magyarországi újrahonosításához.

Mint tudjuk, a parlagi sas legfontosabb zsákmányállata az ürge, a legeltetéstől „megszabadított” hortobágyi gyepekről viszont az ürge teljesen eltűnt. Ezt ott és akkor a szakemberek felismerték, és a birkanyájak megjelenésével a puszta ismét visszanyert valamit régi arculatából, ami azt eredményezte, hogy ma az Európai Unió területén Magyarország büszkélkedhet a legnagyobb fészkelő parlagi sasállománnyal.

Azt tudom tehát mondani, hogy a természetvédelmet csak az élőhelyek teljes komplexitásának ismeretében lehet eredményesen művelni. Ebben az összetett rendszerben, pedig az embernek és háziállatainak is adott a szerepük. Esetünkben tehát a mintegy ezer esztendőre visszatekintő hagyományos kárpáti rét-legelő gazdálkodás felelevenítése lehet a kulcs, hogy unokáink is gyönyörködhessenek ezekben a virágokban.

Matúz István

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó