Kézilabda: Balog Judit Szombathelyen folytatja a pályafutását

balog judit nagydobrony

Balog Judit személyében ukrán válogatott kapust igazolt Békéscsabáról a Szombathely női kézilabdacsapata – adta hírül hivatalos honlapján a Vas megyei klub.

A Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia NB I-es csapata hét elején jelentette be, hogy egy éves szerződést között a nagydobronyi születésű kapussal, így ő a klub első nyári igazolása.

A 24 éves, 177 centis kapus a Békéscsaba együttesétől érkezik Szombathelyre, ahol az előző idényben 18 bajnoki mérkőzésen, valamint 1 kupamérkőzésen kapott szerepet. Az ukrán válogatott kapus korábban játszott Kisvárdán, Vácon, valamint Veszprémben is, 2013-ban pedig leigazolta az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC. Az Ungvári Kárpátival kétszer nyert ukrán bajnoki címet.

Érdekesség, hogy Balog Judit 2012-ben próbajátékon járt a Ferencvárosnál, ám fiatal kora miatt nem szerződött Magyarországra, hanem maradt az Ungvár csapatánál.

A kapus a klub hivatalos honlapjának elmondta, nagyon örül, hogy Szombathelyen folytatja pályafutását, hiszen nagyon sok jót hallott korábban a klubról. Balog Judit

már nagyon várja, hogy megkezdődjön a felkészülés,

rendkívül motivált és bizakodó a következő idényt illetően, annak pedig külön örül, hogy egy olyan kapussal dolgozhat együtt, akitől nagyon sokat tud majd tanulni a közös munka során.

A Szombathely a 11., a viharsarki együttes a 13. helyen állt a női kézilabda NB I tabelláján, amikor a koronavírus-járvány miatt előbb felfüggesztették, majd lezárták a jelenlegi bajnoki szezont.

Forrás:
KISZó

Sport Közzétette:

Post Author: KISZó