Száz személyből kettőnek biztosan van lőfegyvere

Az ukrajnai bűnügyi krónikákban egyre gyakoribbak az olyan hírek, amelyekben lőfegyverek játsszák a főszerepet. Elég csak a közelmúlt véres eseményeire gondolni. Mint például az a „horgászkaland”, amelyben a gazda lemészárolta hét vendégét. Bár a hírhez mellékelt fotók tanúsága szerint az áldozatul esett horgászok sem voltak épp békések, hisz horgászbotok helyett Kalasnikovokkal voltak felszerelkezve. Vagy említhetnénk a Brovariban történt tűzharcot, amikor ellenérdekelt fuvarozók lövöldöztek egymásra.

Mint arról Vadim Csernis, a Szensz Biztonság Kutató Központ igazgatóságának vezetője beszámolt, Ukrajnában sajnálatos módon terjed az illegális lőfegyverekkel elkövetett bűncselekmények száma. Mint említi, négy hónap során 538 alkalommal dörögtek a fegyverek. A kimutatásban nem szerepel a keleti háborús övezet! A leggyakrabban Kijevben, Kijev megyében és Dnyipropetrovszk megyében dördülnek el lövések.

Az illegális fegyverek használata Csernis szerint elsősorban a drogüzlettel és az erőszakos cselekményekkel kapcsolatba hozható szervezett bandákra jellemző. Ezek tagjai többnyire büntetett előéletű személyek, illetve olyan fiatalok, akik a keleti harctéren teljesítettek szolgálatot, és pszichés zavarokkal küzdenek. Utóbbiak a frontvonalból magukkal vitt trófeákat használják bűncselekmények elkövetésekor. Ma már minden tizedik eset e kategóriába tartozik.

Az említett időszakban 57 alkalommal közterületen fütyültek a golyók. Ezeket a lövéseket többnyire törvénytelenül birtokolt puskákból, pisztolyokból adták le.

Az országban az illegális arzenál mellett rohamosan nő a törvényesen tartott fegyverek száma. Egyben azoké is, akik legálisan tartott eszközeikkel ölnek, sebesítenek meg másokat családi vagy barátok közötti civakodás közben. 2015-ben például még 1065 ilyen esetet regisztráltak. Ez azt jelenti, hogy az ilyen bűncselekmények száma alig öt év alatt megnégyszereződött.
Megyénket az ország legbékésebb vidékei sorában tartják számon.

Az 1,2 millió lakosú régiónkban 16 027-en rendelkeznek fegyverviselési engedéllyel.

Ezek tulajdonában 23 482 vadászpuska és egyéb lőfegyver található. A statisztikai kimutatás szerint ma félszáz kárpátaljaira jut egy vadászpuska vagy revolver.

Ám miként az évente két ízben meghirdetett önkéntes beszolgáltatásokból és a rendőrségi akciókból kitűnik, a lakosság tulajdonában még mindig jelentős az illegális arzenál. Az idei év első negyedében 93 lőfegyverrel történt visszaélésre derült fény, tájékoztatta a médiát Tarasz Belinszkij, a megyei rendőr főkapitányság nyomozói osztályának vezetője. A lefoglalt tiltott eszközök között van 10 puska, 7 pisztoly és revolver, 745 darab éleslőszer, 5 kézigránát, 9 trotil töltetű pokolgép és 42 szálfegyver.

A rendőrség a karantén idején is aktívan kutat az illegális arzenál után.

Az önként beszolgáltatók megússzák jogi következmények nélkül. A legutóbbi rendőrségi akció során 410 lőfegyvert adtak le a kárpátaljaiak. A pisztolyokat, puskákat a bűnügyi labor szakértői vizsgálják azt kutatva, honnan származnak, voltak-e használatban bűncselekmények elkövetésénél. Vadim Csernis szerint a stukkerek többnyire Csehországból és Ausztriából származnak. A katonaságnál rendszeresítetteket viszont a keleti háborús régióból csempészik be vidékünkre.

Az önkéntes beszolgáltatáson kívül van még „Fegyver és robbanószer” elnevezésű rendőrségi akció is. Ennek fő célja a bűnözők által használt eszközök, a bűncselekményeket elkövetők, és az illegális fegyverkereskedők kiszűrése. A legutóbbi ilyen akció során 29 jegyzőkönyv készült, 33 személyt gyanúsítottak meg törvénytelen fegyver birtoklásával. Akit bűnösnek mond ki a bíróság, az háromtól hét évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

A főnyomozó elmondta, a hatályos jogszabály szerint az átlagpolgár saját védelmére legálisan és külön hatósági engedély nélkül csak gázsprayt és légfegyvert birtokolhat.

Utóbbiból is csak olyanokat, melyek kalibere nem nagyobb 4,5 milliméternél, a lövedék sebessége pedig legfeljebb 100 méter másodpercenként. Ilyen eszközeik csak a 18. életévüket betöltött személyeknek lehetnek. Hatósági engedélyhez kötöttek a gázpisztolyok, melyeket csak a nagykorúságot elért személyek birtokolhatnak. E kategóriába tartoznak továbbá a 4,5 milliméteresnél nagyobb kaliberű és a 100 m/sec sebességet meghaladó lövedékű légfegyverek. Csak külön engedéllyel, és csupán bizonyos szakmákban dolgozók viselhetnek gumilövedékkel működő pisztolyt, revolvert. Ilyenekre egyebek között a 21. életévüket betöltött bírák, azok hozzátartozói, rendőrök, ügyészek, az SZBU munkatársai és az újságírók jogosultak.

Balogh Csaba

Az elkobzott arzenált olvasztó kemencében semmisítik meg

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó