52 ezer család nem fizet a gázért, 40 millióval tartoznak

gáz adósság kárpátalja

Kárpátalján tömegesen nem fizetnek a földgáz szállítási díjáért, közölte az állami gázszolgáltató kárpátaljai vállalata, a Zakarpatgaz.

A cég sajtóközleményében az áll, hogy megyénkben 275 ezer háztartásban használnak földgázt, de 52 ezer család 2020 folyamán mg egyetlen kopijkát sem fizetett a szállításért. Az összadósság eléri a 40 millió hrivnyát.

Julija Szokolova, a cég kereskedelmi igazgatója azzal fenyeget, hogy a karantén eltörlése után minden adóst lekapcsolnak a gázszolgáltatásról. A március 18-tól érvényben lévő korlátozó intézkedések értelmében a közüzemi díjakért tartozókkal szemben ideiglenesen nem alkalmazhatnak eljárást, s a tartozásukat sem terhelik késedelmi kamatok.

Az igazgató tájékoztatása szerint Kárpátalján 7,5 ezer kilométernyi gázvezeték húzódik, melyből 170 kilométernyi 40 évesnél is öregebb, sürgős rekonstrukcióra szorul. Emlékeztetett, a szállítási díjból fedezik a karbantartási munkálatokat, ebből működtetik a cég adminisztrációs részlegét.

Ukrajnában tavaly ősztől két számla érkezik a gázért, az egyik a valós fogyasztás díját tartalmazza, a másik a szállítási díjat. Egy ideje már egy számlán küldik ki a kettőt. A szállítási díjat, ami háztartásonként eltérő, akkor is fizetni kell, ha a fogyasztó egyetlen köbmétert sem használ el az adott hónap folyamán.

Forrás:
KISZó/Mukachevo.net

Post Author: KISZó