Csökkentenék a ZNO ponthatárát a karantén miatt

Az idei évben a külső független tesztelés (ZNO) próbavizsgáinak pontszámát már csökkentették .

Ukrajnában azt tervezik, hogy csökkentik a ZNO ponthatárát a járványügyi helyzetre való tekintettel.

Viszont az erre vonatkozó döntést csak azután fogadják el, hogy a résztvevők megkapták az eredményeiket – olvasható az unian.ua hírportálon az Ukrán Oktatásminőségi Értékelő Központ igazgatóhelyettesének kijelentése. Tetjana Vakulenko azt is megjegyezte, hogy a felvételizők száma az idén sem lesz kevesebb. Kivéve akkor, ha ők saját maguk nem akarnak a felsőoktatásba jelentkezni.

Elmondta, 2020-ban már csökkentették a próbateszt ponthatárát. Tavaly 21 pont volt szükséges ahhoz, hogy átmenjenek az ukrán nyelv és irodalom vizsgán, az idén 19 is elég volt.

„A ponthatárokat a tesztvizsgák után 3 héttel határozzuk meg. Ragaszkodni fogunk ahhoz, hogy a tavalyinál alacsonyabb – 21 alatti – legyen a ponthatár.” – hangsúlyozta az igazgatóhelyettes.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó