Láthatatlan segítők Kárpátalján is │KISZó-interjú

Sipos József lett a Jószolgálat-díj első külhoni nyertese.

A Jószolgálat-díjra idén először határon túli közösséget vagy szereplőt is lehetett javasolni. A külhoni vándor-díjat elsőként Sipos József lelkipásztor, a Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezet (KRISZ) elnöke kapta a több éve kitartóan végzett, önkéntes szociális tevékenységéért. A Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése (KEGYES) csoport koordinálása a szívügyévé vált, s mint mondta, ez a nem várt elismerés újabb lendületet adott a már formálódóban lévő tervek megvalósításához.

A Twickel-Zichy Mária Terézia Közhasznú Alapítvány által már negyedik alkalommal meghirdetett kezdeményezés célja, hogy elismerje és minél szélesebb körben megismertesse a szociális szektorban dolgozó szervezeteket, önkéntes segítőket, civil közösségeket. A 2019/20-as évadtól bevezették a külhoni vándor-díj kategóriát.

– Ön az első határon túli díjazott. A KEGYES-ben végzett szolgálatát ismerték el. Hogyan fogadta a hírt?

– Nagyon megtisztelő, hogy ilyen sokan voksoltak rám, hálás vagyok mindenkinek. Kárpátaljáról 58 jelölt volt, összesen pedig több mint 800 javaslat a Kárpát-medencéből – kezdi Sipos József. – Lelkész vagyok, a KRISZ elnökeként is önkéntesen végzem az ifjúsági szolgálatot, de most a KEGYES munkáját ismerték el. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem egyéni siker, ezt a díjat a csapat kapta. Egyszerűen csak én voltam az, aki az elmúlt években a kommunikációért és a kapcsolattartásért felelt.

Szeretném, ha a díj valóban vándorolna, ezért oda fogom adni a munkatársaimnak is, hogy mindenkinél legyen egy darabig, és érezze, hogy ez az övé is.

Három éve koordinálom a KEGYES-t, de a csapatunkból bárki ugyanúgy megérdemelné ezt az elismerést.

A Jószolgálat-díj ünnepélyes átadója idén a kialakult vírushelyzet miatt nem kerülhetett megrendezésre. A díjakat postai úton vehették át, a támogatást pedig a nyár folyamán kapják meg.

– A pénzt mire fordítják?

– A munkatársaim szeretnék, ha megtartanám. Úgy döntöttem, hogy valahogy mégis a KEGYES javára fordítom. Ha Isten is úgy akarja, a 20 éves családi autómat majd szolgálati kocsiként használjuk, én pedig vennék egy másik használt járművet, amire már eddig is gyűjtöttem, s jól jön hozzá ez a pénz.

– Három éve működik a Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése csoport.

– A kezdetektől, 2017 februárjától egy tiszaújlaki vállalkozóval, Gera Anitával és néhány tiszaújhelyi és tiszaújlaki önkéntessel dolgoztunk az ügyön. Remek csapat állt össze, ami kiegészült feketeardai, beregrákosi, guti, sárosoroszi, benei és tiszakeresztúri társakkal. Először Nagyszőlősön, majd Munkácson is kiépítettünk egy hálózatot, amellyel megoldottuk a napi ügyeletet a gyermekkórházakban.

Négy munkatársunk Szőlősön, négy pedig Munkácson napi 4-8 órában foglalkozik a gyerekekkel hétköznaponként.

A karantén azonban minket is meggátolt a munkában. Eddig sem volt egyszerű bejutni, de most a vírus miatt csak orvosok lehetnek jelen. Ám ez az időszak pont arra volt jó, hogy gondolkodjunk, tervezzük a jövőt. A napokban már be is jegyzik az alapítványunkat, ami azt jelenti, hogy a kórházban végzett szolgálatot bővíthetjük, új utak nyílnak meg előttünk.

– Milyen terveik vannak?

– Ez egy hihetetlen civil összefogás, szerte a világban ismernek már minket. Sok jóakaró önzetlenségéből és a támogatóinknak (főleg magyarországiaknak) köszönhetően tudunk működni, amiért nagyon hálásak vagyunk. Már rég tervezgettük, most úgy néz ki, sikerül – szeretnénk a kórháztól függetlenül is segíteni a rászorulóknak – létrehozni egy otthont. Az örökbefogadás lebonyolításában is közreműködnénk, ez a problémakör igen bonyolult jogi szempontból is, viszont a gyámügyi hivatal részéről nyitottak a kezdeményezésünk felé.

Az elmúlt hetekben a KEGYES Jótékonysági Alapítvány bejegyzésével foglalkoztunk, és most ehhez ad nagy lendületet az elismerés.

Még nagyon fiatalok vagyunk. Tudom, hogy számtalan olyan egyesület van Kárpátalján, amelyik ugyanígy megérdemelné a kitüntetést. Számomra ez a díj nem csak az eddigi önkéntes munkánk elismerését jelenti, hanem a jövőt: azt, hogy van értelme dolgozni. Isten mellénk állt, ezt érezzük, Övé a dicsőség mindenért!

Simon Rita

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó