Túszdráma Luckban: a kommandósok megrohamozták a buszt

A rendőrség több mint 11 órával a túszejtés után megrohamozta a buszt, lefegyverezték és elfogták a támadót.

 Sajtóhírek szerint a busz megrohamozásakor a túszok közül senki sem sérült meg.

Ahogy arról egész nap tudósítottunk, kedd reggel egy magát Makszim Plohojnak nevező férfi, állig felfegyverkezve, robbanószerkezettel a birtokában, túszul ejtett egy autóbuszt, vele együtt pedig mintegy 20 utast. A rendvédelmi szervek lezárták a nyugat-ukrajnai város központját, a buszt bekerítették, a titkosszolgálat (SZBU) terrorellenes kommandósai is a helyszínen vannak. Azonnal oda utazott Arszen Avakov belügyminiszter. A túszejtő Twitter csatornáján megfogalmazta követeléseit, ami politikusokat, egyházfőket egyaránt érint. Szavai szerint elégedetlen az egész rendszerrel, s kész az életét áldozni az ország megtisztuláséért. A rendőrség már megállapította, a férfit korábban pszichiátriai intézetben kezelték, ezért bármi elképzelhető tőle.

Nem sokkal 8 óra után (közép-európai idő) Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videót posztolt Facebook-oldalán, amelyben teljesítette a lucki túszejtő egyik követelését, és elmondta a Makszim Krivos által kért mondatot. Ezt követően a terrorista elengedett három túszt.

 

 

Post Author: KISZó