Öt éve a lakosság szolgálatában │KISZó-háttér

Vidékünkön öt éve kezdte meg működését az Ingyenes Jogsegélyszolgálat egész megyére kiterjedő hálózata. Az intézmény működéséről, eredményeiről Vaszil Popadinec, a megyei regionális központ vezetője számolt be.

Elmondása szerint nagy szükség volt egy ilyen szervre, mivel sajnálatos módon alacsony az átlagemberek jogismerete, nehezen igazodnak el a hivatali bürokrácia útvesztőiben, kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek, ha bírósági ügybe keverednek. A szolgálat igyekszik levenni az emberek válláról az efféle terheket, térítésmentesen nyújt jogi konzultációkat, biztosítja az érintettek jogi képviseletét az igazságszolgáltatásban. A polgári és a közigazgatási ügyekben való eligazodásban elsősorban a szociálisan legvédtelenebb réteg, vagyis az állampolgárok többségének áll rendelkezésére.

– A sajnálatos helyzet az, hogy a hátrányos helyzetű emberek, az árva gyermekek, a családon belül erőszakot szenvedettek képtelenek megfizetni az ügyvédeket, jogászokat, ha ügyes-bajos problémáik akadnak.

A mi segítségünkkel azonban lehetőséget kapnak arra, hogy anyagi tehertétel nélkül megoldódjanak gondjaik – fogalmaz Vaszil Popadinec.

Persze azt is törvény írja elő, kik jogosultak az ingyenes tanácsadás szolgálataira, kik azok a sértettek, szemtanúk, gyanúsítottak, akik joggal kérhetik a szolgálat által biztosított ügyvédek segítségét a polgári és a közigazgatási bíróságokon.

A szolgálat Ungváron, Munkácson és Huszton működtet irodát, de vannak kirendeltségeik Beregszászban, Nagyszőlősön, Técsőn és még nyolc településen. Ezek szolgáltatásait már több mint 46 ezren kérelmezték. Közel hatezerszer adtak megbízatást ügyvédeknek, 1632 ízben pedig saját munkatársaiknak, hogy biztosítsák az ügyfelek jogi képviseletét a bírósági perekben. Jogi kérdésekben az internetes portáljukon is rendelkezésre állnak. A WikiLegalAid (wiki.legalaid.gov.ua) egyre népszerűbb, már mintegy 2500 ügyfél élt az általuk nyújtott lehetőségekkel.

Mihajlo Davidenko, az Ingyenes Jogsegélyszolgálat Ungvári Városi Központjának igazgatója a szolgáltatásban részt vevő ügyvédek és a saját jogászaik konkrét szolgáltatásairól számolt be.

– A hozzánk segítségért, tanácsért fordulók 69 százaléka rossz anyagi körülmények között élő személy,

mintegy 11 százalékra tehető a fogyatékkal élők száma, de sok a háborús eseményekben részt vett és a más régiókból ide menekült állampolgár is – fejti ki az ungvári központ igazgatója.

Az emberek többnyire szociális jellegű, családjogi kérdésekben fordulnak hozzájuk, de sokan kérnek segítséget földtulajdoni és hagyatéki, valamint munkahelyi ügyekben is. Ezek 80 százaléka a legalapvetőbb állampolgári jogaikkal sincs tisztában. Különösen nagy szükségük van a jogászok segítségére a családon belüli erőszakot elszenvedő nőknek, szexuális zaklatásnak kitett kiskorúaknak.

– Hivatalunk a koronavírus miatti karantén idején sem szüntette be tevékenységét – közli Vaszil Popadinec. – A jogi tanácsadásban, ügyvédi segítségben szükséget szenvedők száma ugyanis alaposan megsokasodott e nehéz időszakban. A segítségkéréshez elegendő, ha az állampolgár az irodák ügyfélszolgálatainál kihelyezett ládikókban hagyják elérhetőségeiket, vagy az irodák Facebook-oldalon közzétett elektronikus címein jelentkeznek be.

Balogh Csaba

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó