„Ha valaki, vagy valami mellett elkötelezem magam… hű maradok” │KISZó-interjú

Interjú Bíró Tibor vállalkozóval, a Beregszászi Járási Tanács UMDSZ-es képviselőjével.

Nehéz hónapokon vagyunk túl, és nagyon úgy néz ki, hogy még koránt sincs vége a koronavírus-járványnak. A többhónapos leállás igencsak megtépázta a gazdaságot, a vállalkozókat, a vállalkozásokat. A korábban gyakran látogatott szállodákban és éttermekben csend uralkodik, a tulajdonosok pedig gondterheltek, kétségek között őrlődnek.

helikon jánosi beregszász biró tiborBár a minap úgy rendelkeztek, hogy ismét kinyithatnak az éttermek, vendég nincs, ugyanis a turisták ugyanolyan bizonytalanok, mint a vendéglátóiparban tevékenykedők.

– Pontosan húsz éve, 2000-től vagyok vállalkozó, és ez alatt az időszak alatt ilyen mellbevágás, mint amilyen most ért bennünket, nem történt. Átéltünk néhány gazdasági válságot, a 2008-as, majd a 2014-es esztendőt is, de valahogy kilábaltunk belőle annak ellenére, hogy a turizmus, a vendéglátóipar igen érzékeny az instabil állapotokra. Volt, hogy egy-egy a közelünkben történt lövöldözés fél évre is visszavetette a külföldi turisták idejövetelét.

Az emberek nyilvánvalóan oda mennek, ahol biztonságban érzik magukat.

Ám a felsorolt nehézségek ellenére sem történt olyan, hogy semmilyen jövedelmünk ne lett volna. Visszaesett a forgalmunk, de sohasem szünetelt a vendéglátás, pláne nem hónapokig – magyarázta Bíró Tibor magánvállalkozó, a beregszászi Sörkert és a makkosjánosi Helikon hotel-étterem tulajdonosa. – Most nagyon örülök annak, hogy tartalékoltuk az önrészt, mert abból felújítottuk az egész szállodát. Az elvem az, hogy nem szabad megállni, mert ha megállunk, akkor meghalunk. A munkatársakat sem szeretném elbocsátani, ebből kifolyólag az elmúlt hónapokban egészen mással foglalkoztak, mint ami a szakmájuk. A szakácsaink például mázolnak, takarítanak, a pincétől a padlásig mindent átfestettünk, átjavítottunk. Az elmúlt hónapokban felújítottuk a szálloda homlokzatát, és húsz szoba is modernizálva várja a vendégeket, illetve egy új, külön bejáratú kistermet alakítunk ki – folytatta a beszélgetést a vállalkozó.

Ha minden jól megy, a Helikon szálloda mellett egy nagyobb méretű termet építenének, ugyanis a szállóvendégeket zavarja a sokszor reggelig tartó mulatság, a hangos zene. Reményeik szerint a közeljövőben ezt a tervüket is sikerül megvalósítani.

– A konyhájuk működik? – érdeklődtünk az étterem-tulajdonostól.

– Csupán egy ügyeletes szakács van benn, ha netalán befut egy vendég, mint ahogy most is. Ha pedig véletlenül szállóvendégünk van, annak is elkészíti a reggelit.

A szállóvendégek száma a nullához közelít, korábban erős közepes feltöltöttséggel dolgoztunk.

Mostanában a hatvanhárom szállodai szobából egy, esetleg kettő foglalt. Sajnos nem látom a jövőt. Az, hogy a minap kihirdették, a belső termekben is engedélyezik a vendégek fogadását, nem biztos, hogy végleges. Lehet, hogy holnap visszavonják. Ám hiába vagyunk nyitva, ha nincs vendég. Nálunk áprilistól novemberig minden egyes szombaton és néhány csütörtöki napon is lett volna esküvő, ezek hozták a jövedelmünk nagy részét, de nem hiszem, hogy a következő hónapokban tartanának lakodalmat, ugyanis arra fel kell készülni, nem lehet két nap alatt megszervezni. A szállóvendégeink is elmaradtak, az idén Magyarország felől egyetlenegy csoport sem ígérkezik, és Belső-Ukrajnából sem jönnek a turisták. Úgy gondolom, ha valami csoda folytán szeptemberben beindul az élet, akkor sem tudjuk majd behozni a lemaradást. Ez a kedvezőtlen hullám szerintem egész évben kitart, az újévi rendezvények is kétségesek, talán jövő márciustól lehet valamire számítani.

– Tudjuk, hogy legalább annyi ideje vesz részt az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség munkájában, mint amennyi éve vállalkozik. Rálátása van a beregszászi járás életre is, ugyanis járási képviselő, az UMDSZ frakcióvezetője, valamint a pénzügyi bizottság vezetője.

– Huszadik éve vagyok járási képviselő, és tagja az UMDSZ-nek. Többször kaptam felajánlást más politikai pártoktól, hogy induljak megyei képviselőnek, de ha valami vagy valaki mellett elköteleztem magam – legyen az szervezet, feleség – hű maradok. A szervezetben pedig az évek folyamán baráti társasággá alakultunk, egyirányú elképzelés útján haladunk előre.

Sok nehézségen mentünk keresztül az elmúlt húsz esztendőben, de a legutóbbi választmányban járási szinten egy olyan összefogás alakult ki a két magyar szervezet (KMKSZ– UMDSZ) között, ami példaértékű, sőt más politikai szervezetek képviselőit is sikerült magunk mellé állítani.

Jó köztünk az összhang, a járás érdekeit maximálisan szem előtt tartjuk. Nagyon remélem, hogy az ősszel tartandó választásokon is összefognak majd a magyar szervezetek, hogy példaértékű eredményeket tudjunk hozni. Fontosnak tartom továbbá, hogy a járásunk erős legyen, gazdaságilag kitűnjön a többi közül, és az itt élők megértésben, békében, éljenek együtt.

Hegedűs Csilla

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó