Vidékünkön is terjednek a kábítószerek │KISZó-krimi

Ukrajna ott van a legnagyobb kábítószer-fogyasztó európai országok sorában. A nem hivatalos felmérés szerint a drogfüggők száma évente mintegy 10-15 százalékkal nő. Hogy mennyire hatalmas a piaca, azt az intravénás szerek forgalmából lehet a leginkább lemérni: Ukrajnában a múlt évben legalább hatmilliárd hrivnya értékű anyag cserélt gazdát.

Az ukrán média is mind gyakrabban foglalkozik az egyre súlyosabb problémával. Az adatokat, a kérdéskört feldolgozók szerint a század rákfenéje már az egész országot megfertőzte. A legproblémásabb régió Kijev és környéke, de a fertőzött vidékekhez sorolják az ország keleti megyéit is. Kárpátalja továbbra is a legtisztább régiók sorában van, ám a problémák nálunk is évről évre sokasodnak.

Vidékünkön idén is májusban vette kezdetét az illegális ültetvények felderítésére indított „MÁK” elnevezésű akció. A szeptemberig tartó rendőrségi művelet során – a mák- és vadkender ültetvények felderítése és megsemmisítése mellett – azokat a csatornákat is igyekeznek feltárni, melyeken a kábítószerek eljutnak a fogyasztókhoz. A gyakorlat itt is egyre inkább az, hogy a felelősségre vonást nem a fogyasztókra hegyezik ki, hanem azokat a személyeket igyekeznek kiszűrni, akik az alapanyagok előállításával, illetve a különféle drogok terjesztésével foglalkoznak. Az ő esetükben a törvény szerint a büntetés hét évig terjedő szabadságvesztés lehet. Egy év alatt öt drogokkal történt visszaélési ügyben született bírósági ítélet.

A rendőri bűnmegelőzési akciók újabb eredménnyel jártak.

Ugyanazon a napon leforgása alatt a Szolyvai és a Perecsenyi járásban is illegális mákültetvényekre bukkantak. A törvénysértő kertészkedőkre most büntetőeljárás vár.

A közelmúlt nagy fogása volt a megyeszékhelyen lefülelt munkácsi banda, amely egész Kárpátalja területén terjesztett szintetikus drogokat. A megyei ügyészség sajtószolgálatának információja szerint a bűnszervezet huzamosabb ideje megfigyelés alatt állt. Végül a nemzetbiztonsági szolgálat (SZBU) és a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói közös akció keretében csaptak le rájuk. A munkácsi banda tagjai épp Ungváron árultak metamfetamint, amikor őrizetbe vették őket.

A gyanúsítottaknál rendezett házkutatás során jelentős összegű készpénzt és fehér, porszerű anyagot, feltehetően kábítószert találtak. A bűnszervezett három elfogott tagja közül a 24 éves egyént és 26 éves bűntársát a bíróság 60 napi előzetes letartóztatásba helyezte. Előbbi 1 198 000 hrivnya, társa 504 000 hrivnya óvadék ellenében helyezhető szabadlábra. A harmadik gyanúsított házi őrizetben várja a nyomozás lezárását.

Az egyik legfrissebb drogfogásról szóló információ a Munkácsi járásból érkezett. Olhovicán egy 43 éves férfi otthonán ütöttek rajta a rendőrök. A hatóság nem először rendezett házkutatást az illetőnél, mert már többször kiderült róla, hogy közvetlen köze van kábítószerek terjesztéséhez. Ám eddig mindig megúszta a börtönt. Az újabb rendőri akció során tisztázódott, az illető továbbra is kitart korábbi bűnözős magatartása mellett. Hálószobájában tekintélyes mennyiségű, terjesztésre előkészített csomagolásban lévő marihuánát és metamfetamint találtak.

A drogterjesztők kedvelt „munkahelye” az éjszakai mulatók, klubok, melyek felett gyakorta a rend őrei vállalnak „védnökséget”. Persze, nem ingyen.

A becslés szerint az országban forgalomba hozott készítmények legalább nyolcvan százaléka ezeken a helyeken cserél gazdát. Az ellátásról a védnökök gondoskodnak.

A drogpiacon sajátos törvények uralkodnak, mondja Olga Popovics, a megyei ügyészség szóvivője. Eladó és vásárló soha nem kerülhet közvetlen kapcsolatba.

Közöttük ott vannak a dílerek. Egy-egy adag heroinhoz például csak úgy juthat hozzá valaki, ha felhívja és feltölti a megfelelő összeggel a megadott telefonszámot, ami után közlik vele, hol veheti át a „cuccot”.

Ukrajnát a világ egyik legnagyobb heroin fogyasztó országának tartják.

Balogh Csaba

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó