Idén befejeződhet a Beregszász körüli szoborgyűrű │KISZó-beszámoló

Kárpátaljai Szobrásztábor – hetedszer.

Augusztus 3-16. között immár hetedik alkalommal rendezik meg a Kárpátaljai Szobrásztábort, ezúttal Makkosjánosiban. Az előkészületekről, magáról a táborról Matl Péter szobrászművész, a ProArte-Munkács Civil Szervezet elnöke és fia, Matl Árpád alelnök tartott prezentációt. A rendezvényre a Beregszászi Konzulátus Gulácsy-termében került sor, melyen a sajtó képviselői mellett részt vett még ifj. Hidi Endre és Emma Ruszin szobrászok.

Szilágyi Mátyás köszöntőjében örömmel konstatálta, hogy a ProArte-Munkács Civil Szervezet 2014-ben létrehozott új projektje a közkedvelt borutak mintájára készült, térképre rajzolták a Kárpátaljai Szoborutat.

– Az elmúlt évek alatt Matl Péter koncepciója alapján az eddig megszervezett szobrásztáborokban készült köztéri szobrok olyan kistelepülésekre kerültek, ahol vállalták, az alkotásoknak méltó környezetet teremtenek. Számos helyen így jöttek létre új közösségi terek, vagy így újultak meg korábban elhanyagolt állapotú településrészek.

A Kárpátaljai Szoborút mára átlépte a megye- és az országhatárt, nemzetközivé vált, az itt készült szobrok Lembergtől Szabolcs-Szatmár-Bereg-megyéig kőbe, márványba, gránitba vésve, fába faragva hirdetik a művészet életet megszépítő, gazdagító erejét – fogalmazott a diplomata.

– A misszió, amit lassan hét évvel ezelőtt felvállaltunk, betölti az egész Kárpátalját. A mostani művésztelepünk gyakorlatilag befejezi a Beregszász körüli szoborgyűrűt. Ez azt jelenti, hogy egy bejárható, 15 kilométeres turisztikai útszakasz alakul ki, egy új turisztikai produktum. A turista, vagy akár helyi lakos, falutól faluig, szobortól szoborig megismerkedhet a látványosságokkal, s megteheti ezt akár biciklivel is.

Ezzel az a szándékunk, hogy új kultúrterek jöjjenek létre, hogy szebbek legyenek a települések – magyarázta Matl Péter.

A szót átvéve Matl Árpád, a tábor szervezője elmondta, az eltelt évek alatt a többnapos táborok gyümölcseként 44 köztéri szobor készült, s 32 település gazdagodott egy-egy alkotással.

– Mivel mi művészek vagyunk, a művészetet tartjuk fontosnak itt, Kárpátalján, ezért az olyan településeket ajándékozzuk meg, melyek kicsit félreesnek a főbb turisztikai útvonalaktól – hangsúlyozta. Hozzátette, az a szándékuk, hogy a közeljövőben az országokat összekötve egy nemzetközi szoborút jöjjön létre, ennek érdekében Tarpán és a Kállósemjén körüli településeken több szobrot is felállítottak, ez lenne a kezdete a nemzetközi szoborútnak.

Babják Zoltán kifejtette, büszke rá, hogy az elkészült szobrok a város főterén is megtekinthetőek lesznek.

– Bízom benne, hogy ez minőséges folytatása lesz Beregszász megszokott kulturális életének, amiben sajnos az utóbbi hónapokban nem volt részünk.

Az is jó dolog, hogy a tábor nyilvános lesz, tehát a művészet iránt érdeklődők, legyen az gyerek, vagy felnőtt, betekintést nyerhetnek az alkotások folyamatába – mondta Beregszász polgármestere.

Sin József, a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezetének elnöke szintén üdvözölte a tábor megszervezését, jó munkát kívánva az alkotóknak.

Az idei szobrásztábor különlegessége, hogy első alkalommal kültéri égetéssel kerámiaszobrok is készülnek majd. Ezt éjszakára időzítik, mert akkor a leglátványosabb.

A szobrásztábor hivatalos partnerei a Beregszászi Polgármesteri Hivatal, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint a KMKSZ Beregszászi Járási Szervezete.

Hegedűs Csilla

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó