Az asztalitenisz és az élet bajnoka│KISZó-portré

Sokféle életút van. Kinek jobb, kinek küzdelmesebb adatik. Szerencse, de nevezhetjük az akarat győzelmének is, ha végül minden jóra fordul, és a helyére kerül. Így van ezzel a most már hosszú évek óta Beregszászban élő Orosz Ilona is, aki bár túl van a hetvenen, még mindig dolgozik. Huszonhét éve könyvelője a Beregszászi Járási Mozgáskorlátozott Egyesületnek.

– Mezőkaszonyban születtem, ott is nevelkedtem. Tinédzser koromban az egészségügy tetszett, s mivel jó tanuló voltam, nem is tétováztam sokat, felvételiztem a Beregszászi Egészségügyi Szakiskolába. A második évfolyamon elvittek minket a halottasházba, no, az a „látogatás” pontot tett az egészségügyi pályafutásom végére, azonnal otthagytam az iskolát. Azóta is riasztanak a halottak, nem tudom megmagyarázni, hogy miért.

Ezután a mezőkaszonyi középiskola könyvtárában kezdtem el dolgozni, majd Huszton tanultam könyvelőnek, 1967 óta tevékenykedem ebben a szakmában – kezdte beszélgetésünket Ilonka néni.

18 évesen ment férjhez, de sajnos rövid és tragikus volt a házassága, a férje fiatalon életét vesztette, így az édesanyjával Beregszászba költözött, és akkor már a szíve alatt hordta a fiát. Sajnos a gyermeke is nagyon fiatalon, 32 éves korában hunyt el egy kullancscsípés következtében.

– Az élet nem kényeztetett fiatal koromban, de a sors úgy hozta, hogy még egyszer megházasodtam, és két gyönyörű kislánynak, Margónak és Évának adtam életet.

Azóta természetesen már ők is felnőttek, öt szép unokám született, az egyikük már férjnél van, lehet, hamarosan dédnagymama leszek.

A második férjemet is eltemettem 19 évvel ezelőtt. Öt évig egyedül éltem, de aztán a kisebbik lányom a három gyermekével – Vivien, Dóra és Noémi – hazaköltözött, így mi nők, nagyon jól megvagyunk. Sokszor kényeztetem őket azzal, hogy azt főzöm, amit éppen megkívánnak, legyen az palacsinta, lecsó vagy bármi más finomság. Szabadidős tevékenységeim is vannak – ami nem más, mint a keresztrejtvényfejtés, újságolvasás, tévénézés és gyakran kötögetek.

– Mikor és hogyan került a mozgáskorlátozott egyesülethez?

– 1993-ban kezdtem el itt dolgozni úgy, hogy sajnos én is mozgáskorlátozott lettem, műtötték a lábamat.

Felajánlották, hogy ha van kedvem, segítsek a közösségnek. Így tettem, aztán egy év elteltével az akkori vezető megkért, vállaljam el az egyesület anyagi ügyeinek intézését. Akkor már évek óta nem dolgoztam könyvelőként, de belevágtam, hiszen nem lehet azt elfelejteni. Itt rekedtem, és nagyon jól érzem magam az egyesületben, ahol heti három alkalommal jönnek össze a mozgáskorlátozottak egy kis beszélgetésre, sakkozásra, asztaliteniszezésre. Amolyan mindenes vagyok, a könyvelőség mellett vezetem a klubot, sőt, a játékból is kiveszem a részem. Nagyon szeretünk asztaliteniszezni, az eltelt évek alatt itthon és külföldön számos érmet szereztünk, nyertem a különböző mozgáskorlátozott vetélkedőkön. Mostanában már persze egyre kevesebbet versenyzünk, mindannyian öregszünk, de amíg bírok, én jövök, nem szeretek a lakásban lenni. Úgy érzem, kell a mozgás, egy kis kikapcsolódás.

Hegedűs Csilla

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó