Nyár: milyen veszélyek leselkednek a gyerekekre? │KISZó-interjú

Fulladás, kullancscsípés, fertőzés…

A gyerekek boldogan élvezik a nyarat, ám a szülők többsége nem minden esetben nyugodt, mivel csemetéje felügyelete nehezen megoldható. S mindezek mellett megannyi nyári veszély is leselkedik az egészségükre, biztonságukra. Egy-egy véletlen baleset odahaza, a nagyszülőknél, a játszótéren is előfordulhat még a legnagyobb odafigyelés mellett, vagy a családi nyaralás során is. A mentőket ebben az időszakban háromszor gyakrabban értesítik, mint az év más hónapjaiban. A felügyelet nélkül hagyott nebulók még nagyobb veszélyben vannak.

– A sürgősségi osztályokat elsősorban vágott sebekkel, törött csontokkal és fejsérülésekkel keresik fel. A bicikli, a görkorcsolya, a gördeszka a gyerekeknek nagyon jó szórakozási lehetőséget jelent, azonban számos komoly baj okozója is lehet. Többségük megelőzhető lenne, ha a kicsik szabályosan használnák ezeket az eszközöket, és bukósisakot, csukló-, térd-, könyök- és sípcsontvédőt is igénybe vennének – véli dr. Mihajlec Gréta családorvos, aki megjegyezte, a halálos balesetek közül a vízbefúlás a leggyakoribb. – Mivel megtörténhet fürdőkádban, medencében, hajókázáskor, sekély és mély vízben egyaránt, soha ne hagyjuk gyermekünket felügyelet nélkül vízközelben, az úszni nem tudók a medencében vagy csónakázás közben is mindig viseljenek mentőmellényt! – figyelmeztet a szakember.

Nem kevésbé fontos a biztonsági öv! Sok család indul autóval nyaralni, viszont nem mindenki tartja fontosnak, hogy bekösse csemetéjét. Mind rövid, mind hosszú utazások alkalmával használjunk biztonsági övet és gyerekülést, s tartsunk gyakori pihenőt, hogy a gyerek le tudja vezetni energiáját!

Nyaranta nagyon veszélyes lehet a kicsikre a hőség és a kiszáradás.

Ezért soha ne hagyjuk őket egyedül zárt, szellőzés nélküli, parkoló személyautóban még rövid időre sem, mert pár perc alatt 50-60 °C-ra is felmelegedhet a jármű belseje, és a benne lévő hősokkot kap.

Védjük érzékeny bőrüket is, a fejükön pedig mindig legyen fehér, jól szellőző fejfedő! A babák különösen sok folyadékot igényelnek. Az anyatejjel táplált piciknek ebből a szempontból szerencséjük van, mert a pótolhatatlan táplálékkal egyúttal innivalóhoz is jutnak. A nagyobbakat kínáljuk gyakran tiszta vízzel, teával!

– Ugyancsak a nyári hónapokra jellemzőek a különféle emésztőszervi fertőzések. A statisztikák azt mutatják, hogy az esetek döntő többségében ezeknek kiskorúak a szenvedő alanyai, leggyakrabban a négy éven aluliak – tudtuk meg Szvitlana Picától, az egészségügyi minisztérium kárpátaljai laboratóriumának helyettes vezetőjétől. – Pedig néhány elementáris szabály betartásával mindez elkerülhető lenne. Például természetes, hogy a kicsik úgy ismerkednek a környező világgal, hogy mindent a szájukba vesznek. Amennyiben ügyelünk rá, hogy a piszkos kezét, a játékait, a homokot ne tegye a szájába, a lehetséges fertőzést is megelőzzük. A homokozóba, a vízpartra, a játszótérre – ahol nincs víz – mindig vigyünk magunkkal szalvétát, fertőtlenítővel átitatott kendőt – ajánlja a szakember.

A gyomor- és bélrendszeri fertőzések elkerülése érdekében ajánlatos kis adagokat főzni, s azt a hűtőszekrényben tárolni. A nem üzletben vásárolt tejet feltétlenül főzzük fel, még jobb, ha a meleg időszakban elkerüljük az utcai árusokat. Aki megkockáztatja idén a tengerparti nyaralást, tartsa be a következő szabályt: semmiképp ne adjon a kicsiknek a parti árus kínálta tenger gyümölcseiből, pékárukból, ami ki tudja, hány órája aszalódott már a napon. Ne feledjük, a bélrendszeri megbetegedéseket csak úgy kerülhetjük el, ha a gyermeket korának megfelelő friss élelmiszerrel tápláljuk. Végül véssük eszünkbe: a biztonságos nyár, a kellemes nyaralás elsősorban az öntudatos, felelős szülők függvénye.

Magyar Tímea

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó