Szürtei kistérség – a realitások talaján │KISZó-interjú

Puskár Árpád: 9465 polgár jólétét kell biztosítanunk

A Szürtei kistérség megalakulása sokáig kérdéses volt, hiszen hosszas huzavona után került be Kárpátalja távlati tervébe. Ám ezzel nem ért véget a küzdelem, hiszen a Miniszteri Kabinet mindenképpen Ungvárhoz akarta csatolni a megyeközpont melletti falvakat.

Ez azonban nem következett be. A véglegesített dokumentumban a Szürtei kistérséghez hét községháza 12 települése tartozik. A közösségek jelenéről és közeljövőjéről Puskár Árpád, Szürte polgármestere nyilatkozott.

– A kezdetek kezdetén szkeptikusan álltunk a Szürte központú kistérség magalakulásához. Ám a magyar érdekképviseleti szervezetek megyei képviselői segítségével kialakult a határozott elképzelés, melyet sikeresen véghez is vittünk.

– Az eredeti tervhez viszonyítva bővült a kistérségbe csatlakozott települések száma.

– Így van, hozzánk társult Rát is, ez a település, valamint Szürte, Téglás, Kisgejőc, Nagygejőc, Oroszgejőc, Császlóc, Palágykomoróc, Kisszelmenc, Gálocs, Palló és Bátfa alkotja a kistérséget.

Így 9465 polgár jólétét kell biztosítanunk. A magyarság aránya körülbelül 70 százalék.

– A kistérséget közepes költségvetésűnek nyilvánították. Mit takar ez?

– Az elmúlt két év bevételi és kiadási oldalát elemezve tervezzük a következő év költségvetését. Idén ez a 2019-2020-as éveket jelenti. Összehasonlítva a 2018-as esztendővel, most jelentős csökkenés tapasztalható a falvak büdzséjében, hiszen a koronavírus-járvány rányomta bélyegét a vállalkozói tevékenységekre is. A közepes költségvetés esetünkben azt jelenti, hogy a kistérség területén található intézményeket – polgármesteri hivatal, iskola, óvoda, kultúrház stb. – fennakadás nélkül tudjuk működtetni.

– Milyen bevételekkel rendelkezik a társulás?

– 2019-ben az általános alapban a 7 községi tanács 12 millió 724,7 ezer hrivnyás önálló bevétellel bírt.

A személyi jövedelemadó 60 százaléka további 21 millió 412,5 ezer hrivnyát jelent.

Ehhez még hozzáadódnak az állami dotációk. A kiadásaink hasonló nagyságrendűek. Mindent összevetve közel 4 millió hrivnya marad fejlesztésekre.

– Sokan káderhiányra panaszkodnak. Ön tapasztal ilyet?

– Minden egyes községben igyekszünk megtartani dolgozóinkat. Emellett az új munkakörökbe várjuk a hozzáértő jelentkezőket. Merőben más lesz a felállás, ezért szükség van azokra, akik szaktudásukkal és tapasztalatukkal előreviszik és fellendítik falvainkat.

– Mi a helyzet a bázisiskolákkal?

– Nagy tévhit, hogy csak a bázisiskolák maradnak meg. A többi oktatási intézmény sem zár be. A Szürtei Középiskola benyújtotta a pályázatát a bázisiskola státusz elnyerésére, a döntéshozók minden valószínűséggel elfogadják azt. Rengeteg az elvárás ezekkel az intézményekkel kapcsolatban: a tanulók létszáma, szaktantermek, sportpálya, mosdók megléte. Van még mit tenni, Szürtében folyamatban van a mellékhelyiségek kiépítése, megújul az étkezde. Igyekszünk megteremteni a feltételeket, erre 2023-ig van lehetőségünk.

– Milyen előnyöket lát a többségében magyar lakosságú kistérség létrejöttében?

– Az egyik legnagyobb pozitívum az anyanyelven történő ügyintézés lehet. Akik eddig Ungvárra jártak, tudják, milyen bonyolult tud lenni a bürokrácia. Ezen mindenképp igyekszünk majd javítani. Ám a cél az, hogy apró-cseprő ügyek miatt ne kelljen átutazni a településeken, azok helyben elintézhetőek legyenek. A községi tanácsok mindenütt megmaradnak, így a tervek szerint a helyi elöljárók segítségével a lakosság minél kevesebb nehézségbe ütközik.

– Terveznek fejlesztéseket?

– A fejlesztések irányát már az új tanács fogja meghatározni. Az oktatási intézmények felszereltségének javítása, a meglévő munkahelyek megtartása, újak teremtése mind-mind elsődleges célkitűzés. Fontos a megfelelő körülmények biztosítása is. Az úthálózat kérdése örök probléma, a legtöbb esetben nem tisztázott, melyik útszakasz tartozik a falu, a járás, illetve a megye fennhatósága alá. Szürtében ezt már megoldottuk, így a legtöbb rész le lett aszfaltozva. Ezt a példát kell továbbvinni, járhatóvá kell tenni a települések utcáit is.

Továbbra is mindent megteszek Szürte és a hozzá tartozó községek fellendüléséért, igyekszem az évek során szerzett tapasztalatommal az eddig elért eredményeket még magasabb szintre emelni. Remélem, lesz rá lehetőségem.

Csuha Ivett

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó