Széljegyzet: Egy levél margójára…

Igencsak feltüzelte a közhangulatot a magyar nemzeti ünnepen érkezett fenyegető levél, ami a kisebbségünk elleni újabb támadás. Ha ez nem lett volna elég, augusztus 21-én újabb fenyegető emailt kapott több kárpátaljai egyházközség és magyar szervezet. A „magyar kutyák”-at arra utasítják, hogy hagyják el Ukrajnát, mivel az enklávéjukra és közösségeikre nincs szüksége az országnak.

Simon Rita

Maradjunk annyiban, elég sok mindenre van szüksége ennek az országnak… És azok nélkül a bizonyos magyar vakcinaszállítmányok, illetve egyéb támogatások nélkül igencsak nehéz helyzetbe került volna – de ez már politika…

Természetesen felháborító az üzenet, ám egyben nevetséges és szánalmas is. Az ilyen, valószínűleg erős kisebbségi komplexussal küzdő nacionalistákat nem érdemes komolyan venni. Valakit, valaha bántottak-e már Kárpátalján ezek a nacionalisták? Inkább ők viselkednek ugató ebként, amely általában csak addig vicsorít, míg messziről biztonságban érzi magát. És amelyik kutya ugat…

Apropó, messziről: a legviccesebb, hogy állítólag cseh hálózati azonosítóval rendelkező számítógépről küldték a levelet, ami arra enged következtetni, hogy a sorok megfogalmazója maga sem tartózkodik az országban. Ő már rég itthagyta ezt a földet, mégis zavarja, ha más itt akar és tud érvényesülni.
Nem mondom, hogy figyelmen kívül kellene hagynunk az efféle megnyilvánulásokat, de kétlem, hogy egy ilyen alpári stílusban megírt, visszataszító fenyegető levél miatt fognak elmenni innen a magyarok. Ettől csak még szívósabb lesz az, aki már eddig is sok mindent átvészelve itthon maradt, s csak még jobban fog kapaszkodni a szülőföldbe, és megmutatja, hogy innen, ahol ősei már ezer éve megvetették a lábukat, nem üldözi el senki és semmi.

Aki elment, az nem mások utasítására tette. Azok a „levelek”, amiket a gázszolgáltatótól kap, hamarabb csomagolásra késztetik az embert. Főleg, ha az azon feltüntetett összeg nincs arányban a havi jövedelmével…

Kiemelt kép: A szélsőjobboldali Karpatszka Szics csoport 2018 márciusában megtartott felvonulása

 

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó