Drogüzemet lepleztek le

A biztonsági szolgálat 50 kilogramm kábítószer (alfa-PVP) alapanyagot és 10 kilogramm amfetamint foglalt le. Kijev megyében az SZBU munkatársai felszámolták a Himpromként ismert nemzetközi drogszindikátus egyik laboratóriumát. A korrespondent.net tájékoztatása szerint az illegális szervezet, miután 2019-ben a jogvédő szervek felderítették ukrajnai hálózatukat, függetlenül tevékenykedő  „leányvállalatokat” hoztak létre. Most ezek egyikét sikerült likvidálni. A nyomozók a […]

Dr. Zubánics László lett az új tanszékvezető │KISZó-interjú

Az átláthatóság, a dinamizmus és a színvonalemelés a cél. Az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási és Tudományos Intézet Magyar Történelem és Európai Integráció Tanszékének élére új vezetőt neveztek ki dr. Zubánics László személyében. – 2016-ban védte meg a doktori disszertációját. Korábban az intézet igazgatóhelyettese volt, szeptembertől pedig ön vette át a történelem tanszék irányítását. – […]

Meghalt a nő, akit megkínzott és megerőszakolt az élettársa

A nemi erőszak elkövetése és a kegyetlen bántalmazás még szeptember 10-én történt. A férfi eszméletlenre verte a vele egy háztartásban élő nőt, majd megerőszakolta, olvasható a pershij.com.ua hírportálon. Az áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Hosszú ideig ápolták, ám a napokban belehalt a támadás során szerzett sérülésekbe. Az ügyben büntetőeljárást indítottak, amit az áldozat halála után […]

Az 1944-es tragédia áldozataira emlékeztek Beregszászban

Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a hagyományokhoz híven, az idén is október 9-én emlékezett meg az 1944-es szovjet légitámadás áldozatairól. Elsőként a beregszászi köztemető honvéd-parcellájában tartottak megemlékezést. – Minden évben megemlékezünk a II. világháború gyászos időszakának egyik számunkra különösen fájdalmas eseményéről, és annak áldozatairól Beregszászban. 1944. október 9-én a szovjet légierő két hullámban bombázta a Vérke-parti várost, […]

Határátkelés: Magyarország továbbra is zöld

Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium minden pénteken frissíti a koronavírus-járvány szempontjából kockázatosnak minősített országok listáját. Október 9-i adatok alapján Magyarország továbbra is zöld besorolásban maradt. Erről az ukrán egészségügyi minisztérium hivatalos honlapján közzétett táblázatban is meggyőződhetnek.  Ukrajna már két hete zöld zónának tekinti a szomszédos Magyarországot. Emlékeztetőül: A zöld besorolás azt jelenti, hogy a Magyarországról Ukrajnába […]

Életét vesztette három katona

Október 8-án Novoivnickén (Zsitomir megye), egy bérelt lakásban halva találtak három szerződéses katonát. A testeken nem voltak külsérelmi nyomok, a helyszíni vizsgálat során a rendőrök nem találtak idegenkezűsége utaló jeleket. A pravda.com.ua október  9-i információja szerint a két 23 éves fiatalember és 21 éves társuk halálát szén-monoxid mérgezés okozta. A hírrel kapcsolatban a korrespondent.net emlékeztet: […]

10 éves gyermek ölte meg a saját apját

A szörnyű incidens egy családi vita során történt október 7-én, Vilnyánszkban. Az esetről a Zaporizzsja megyei rendőrség sajtószolgálata számolt be. A pershij.com.ua-n közzétett hír szerint az apa és az anya eszmecseréje veszekedésbe torkollott. A tízéves gyermekük kést ragadott és az apja mellkasába döfte. A 41 éves férfi a helyszínen belehalt a sérülésbe. A történethez hozzátartozik, […]

Szombaton még szép idő, vasárnaptól lehűlés, eső, szél

Pénteken a napsütést elsősorban csak fátyolfelhők szűrhetik, csapadék sehol sem várható. Szombaton is inkább csak fátyolfelhők szűrhetik a napsütést, kora estig csapadék nem várható. Hajnalban ismét találkozhatunk párás, ködös tájakkal. Hajnalban 4-11, míg délután 18-23 fok várható. Vasárnap nyugaton, északon és a Dunántúlon egy hidegfront miatt időnkénti esőre, záporokra, feltámadó északi-északnyugati szélre kell számítani. Itt a […]

205 megfigyelő ügyel majd a választások tisztaságára

A Központi Választási Bizottság csütörtökön 78 külföldi megfigyelőt akkreditált az október végi önkormányzati választásokra. A Nemzetközi Emberjogi Közösség 25, a Választásokat megfigyelő Szervezetek Európai Hálózata 53 fővel képviselteti magát Ukrajnában, közölte a választási bizottság sajtószolgálata. Hivatalosan összesen 205 fő jelezte részvételi szándékát a voksoláson: ebből 14 három külföldi államból, 191 pedig hat nemzetközi szervezettől érkezik. […]

Egyre több a fertőzött, a hétvégi karantént fontolgatják

Péntekre újabb negatív rekordot rögzítettek Ukrajnában a koronavírus-fertőzöttek számát tekintve. A növekvő esetszám miatt a „hétvégi karantén” bevezetésén gondolkodnak az országban, írja az UNIAN hírügynökség.  Az elmúlt huszonnégy órában 5 804 új koronavírusos esetet regisztráltak Ukrajnában. Ez március óta a legmagasabb napi adat. Hetek óta fokozatosan emelkedik a betegszám. Az országban hamarosan meghonosíthatnak egy új […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com