„…mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a helyiek szeressenek és akarjanak itt élni.”

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség támogatásával független jelöltként indul a Beregszász központú kistérség vezetőjének posztjáért az október 25-i önkormányzati választásokon. Beregszász polgármesterét eddigi tevékenységéről, az elért eredményekről, a függőben maradt projektekről és természetesen terveiről kérdeztük. – Hogyan tudná értékelni az elmúlt öt évet? – Minden […]

A minisztérium senkit sem kényszerít távoktatásra

Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma hétfőn kiküldi az ajánlásait a megyéknek, amelyben a távoktatásra való áttérést javasolja. Ezzel együtt hozzáteszik: a minisztérium senkit sem fog kötelezni arra, hogy bevezessék a távoktatást. Erről az oktatási miniszterhelyettes, Szerhij Skarlet számolt be, amit az UNIAN hírügynökség idéz. A szaktárca október 12-én küldi el a megyék számára azt a […]

Védőoltások a karantén idején │KISZó-háttér

Miért érdemes megejteni a vakcinálást? Az egészségügyi minisztérium folyamatosan hangoztatja, hogy a védőoltás a leghatékonyabb módja az influenza és a heveny vírusos fertőzések és szövődményeik megelőzésének. A koronavírus-járvány idején még inkább aktuális a megelőzés, állítják a szakemberek. – Annak ellenére, hogy most a koronavíruson van a nagyobb hangsúly, fontos, hogy tisztában legyünk vele, a covid-on […]

A csalók több mint 1 millió hrivnyát emeltek le bankszámlákról

A rendőrség elfogta azokat a csalókat, akik több mint egymillió hrivnyát loptak el különböző ukrán bankszámlákról, írja a goloskarpat.info rendőrségi beszámolóra hivatkozva. Kiderült, hogy a rablók telefonon keresték fel az embereket, és a bank munkatársainak adták ki magukat. Azt hazudták a kiszemelt áldozatoknak, hogy valaki épp illetéktelen tranzakciót hajt végre a bankszámlájukon, ezért sürgősen adják […]

Zelenszkij megúszta

Az Ukrán Legfelsőbb Bíróság rögzítette: Ukrajna elnöke szolgálati teendői során köteles az államnyelvet használni, de úgy határozott, nem bünteti meg Volodimir Zelenszkijt azért mert elnöksége elején oroszul beszélt. A pravda.com.ua tájékoztatása szerint egy személy keresetet nyújtott be a bírósághoz, melyben kérte, nyilvánítsák törvényellenesnek azt, hogy az államfő 2019. május 23-án az iForum-2019-en nem az államnyelvet […]

Ingyenes koronavírus-teszt a magánlaboratóriumokban, de nem mindenkinek

A kormány október 9-én arról döntött, hogy engedélyezi az emberek PCR-tesztelését a magánlaboratóriumokban, az állam költségen, adta hírül az UNIAN. Ukrajna Egészségügyi Minisztériumának vezetője elmagyarázta, hogyan fogják becsatolni a tesztelés folyamatába a magánlaboratóriumokat. Mint ismeretes, eddig csak állami intézmények végeztek ingyenesen a tesztelést és a minták vizsgálatát. Makszim Sztepanov szombaton tartott sajtóértekezletet, amin kiemelte: az […]

Infláció: mi mennyivel lett drágább?

A fogyasztói árak augusztushoz képest szeptemberben 0,5 százalékkal, az év elejétől pedig 1,7 százalékkal emelkedtek, áll az unian.ua hírében. A fogyasztói árak inflációja 2020 szeptemberében (2019 azonos időszakával összehasonlítva) 2,3 százalékot tett ki, míg augusztusban még 2,5 százalék volt. Ez arra utal az elemzők szerint, hogy mérséklődött az infláció. Az elmúlt hónapban 0,5 százalékos volt […]

Tagadnak az ukrán vádlottak

Egy embercsempészés miatt folyamatban lévő ügyben tartott tárgyalást a Mátészalkai Járásbíróság. A vádirat szerint az ukrán állampolgárságú B. S. és társa – ismeretlen társaikkal megállapodva – segítséget nyújtott 12 vietnámi és bangladesi állampolgárnak abban, hogy engedély nélkül átlépjék a román–magyar határt, majd innen Németországba jussanak. B. S. és társa egy magyarországi, határ közeli településen várták […]

Nevetlenfalui lány lett Kárpátalja szépe │KISZó-portré

A természetesség és a magabiztos kisugárzás nyerő párosítás. A 2020-as Magyarok Világszépe versenyen Pados Vanda Barbara egyetlen külhoniként vett részt. A nevetlenfalui lány ezáltal el is nyerte a Kárpátalja szépe különdíjat. Az életvidám és céltudatos versenyzővel a kulisszatitkokról beszélgettünk. – Ki biztatott a jelentkezésre? – Hirtelen jött az ötlet, úgy voltam vele, próba szerencse – […]

A minisztérium új korlátozásokat akar bevezetni

Szó esett a közétkeztetési intézmények munkaidejéről és iskolák munkarendjéről is. Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma hamarosan új korlátozások bevezetését fogja javasolni annak érdekében, hogy megelőzzék a koronavírus-fertőzés gyors terjedését, áll az UNIAN beszámolójában. Erről az egészségügyi minisztérium helyettes vezetője, országos tisztifőorvos számolt be. Viktor Ljasko  a technogén és ökológiai biztonság, valamint a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó állami bizottság […]

Készítette és karbantartja a weboldal.net