Ekkor várható a választások végleges eredménye

Jó esetben a hét közepére, vagy inkább a második felére várható a vasárnapi helyhatósági választások végleges eredménye a Központi Választási Bizottság (CVK) várakozása szerint.

Szerhij Dubovik, a CVK helyettes elnöke az egyik országos tévécsatorna politikai vitaműsorában beszélt arról, hogy a kistérségek többségében körülbelül 3-5 napot vesz majd igénybe a szavazatok összeszámlálása, csak ezután hirdetnek majd végleges választási eredményt.

„Kétségtelen, hogy a törvények lehetővé teszik a választás eredménye elleni jogorvoslatot is, és egyes kistérségekben megismételhetik a polgármester-választást ” – tette hozzá Dubovik.

A CVK helyettes elnöke kiemelte, hogy zajlik a szavazatok összeszámlálása, így a végleges eredmények megállapításának folyamata egy-két napon belül kezdődhet meg.

Törvényileg november 3-ig kell véglegesíteni az önkormányzati választások eredményét, ami nagyon gyenge részvételi arányokat hozott.

 

 

Post Author: KISZó