A szigorú korlátozások ellen tüntetnek Ungváron

Több mint háromszáz ungvári, illetve ungvári járási vállalkozó vonult ki a megyeháza elé, számolt be a helyszínről a pershij.com.ua.

Mint arról tegnap beszámoltunk, Kárpátalján két város és három járás vörös zónába került, ami azt jelenti, hogy leállítják a tömegközlekedést, beszüntetik a vendéglátóipari egységek működését (már eddig is csak este 9 óráig működhettek) bezárnak az oktatási-nevelési intézmények.

A kis- és középvállalkozások tulajdonosai a szigorú intézkedések ellen emeltek hangot szombaton a megyeszékhelyen. Úgy fogalmaztak, a megélhetésért küzdenek. Ha bezárják a vendéglátóipari egységeket, a tulajdonosoknak egyszerűen nem lesz miből kifizetni az adókat.

A tüntetésen édesanyák is részt vettek, akik az ellen tiltakoztak, hogy bezárják az óvodákat és az iskolákat.

Az összejövetel során, Robert Ivancso, a vállalkozások védelme érdekében létrejött, összukrán #SaveФОП mozgalom egyik szervezője arra szólította fel az embereket, hogy a jogaik és törvényes munkájuk védelme érdekében utazzanak november 3-án Kijevbe, és ott emeljenek szót.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó