Gólyabál – van, ami elmaradhatatlan

Az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási és Tudományos Intézet elsős diákjai teljes jogú hallgatókká váltak. A Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége a karanténszigorítások ellenére, ám az előírások betartásával megrendezte hagyományos gólyabálját. A rendezvény az idén zártkörű volt. Az esemény megnyitóján Lőrinc Ingrid, a KMDFKSZ elnöke köszöntötte a megjelenteket. Az est során fellépett Katona […]

mandátum kárpátalja

Nyolc magyar mandátum lehet a megyei közgyűlésben

A Központi Választási Bizottság (CVK) egészen az utolsó pillanatig kivár az október 25-i önkormányzati választások eredményeinek kihirdetésével. Törvényileg erre november 6-ig van határideje. Ennélfogva továbbra is csak előzetes, nem hivatalos eredményekről beszélhetünk. Ami a legfontosabb: továbbra is erős magyar érdekképviselet lesz jelen a Kárpátaljai Megyei Tanácsban. Ugyan a két magyar pártnak nem sikerült egyezségre jutnia […]

Tüntetnek az ungvári vállalkozók, mert nem dolgozhatnak

A megyei közigazgatás épülete előtt tüntetnek az ungvári bolhapiac eladói. A több tucatnyi munka nélkül maradt vállalkozóhoz kijött Oleg Kocjuba, a megyei közigazgatás helyettes elnöke. Elmagyarázta, hogy a vörös zónába sorolt régiókban mindenképpen be kell tartani a karanténintézkedéseket. Ennek ellenére azt ígérte, a megye vezetése kérni fogja a rendkívüli helyzetek állami bizottságát, hogy engedélyezze a […]

Értékteremtő magyarok – Hmelnickij

Fennállásának 15. évfordulóját méltatta a Hmelnickiji Magyarok Szent István Egyesülete. A születésnapi rendezvény jó alkalom volt arra, hogy ne csak a város, hanem a régió magyarjai is összegyűljenek, erősítsék egymást, bizonyítsák: még ilyen távol, ennyire elszakítottan is meg lehet őrizni a nemzeti identitást, hagyományainkat, kultúránkat. Nyilvánvaló, ez spontán, szándék, akarat, elkötelezett emberek nélkül lehetetlen. De […]

Az olasz kisbuszosok 152 millió hrivnya bevételt hoztak a vámnak

2020 októberében az Ukrán Állami Vámszolgálat Kárpátaljai Vámhivatala 984,7 millió hrivnyát folyósított az állami költségvetésbe. Ez a tervezett bevételek 103,4 százaléka. Idén tíz hónap alatt 6 milliárd 334,1 millió hrivnyát irányítottak a büdzsébe, ami 177,5 millióval több az előző év azonos időszakához viszonyítva. Októberben átlagosan napi 46,9 millió hrivnyát utaltak az államnak. Ez az összeg […]

választási eredmények ungváron

Ungváron nem sikerült a magyar bravúr

Igazán fájó, hogy Ungváron magyar jelenlét nélkül alakul meg az új városi tanács. Az ok prózai: nem jutott egyezségre a két magyar erő. A Központi Választási Bizottság (CVK) hivatalosan is közölte a kárpátaljai megyeszékhelyen született választási eredményeket. A polgármesteri székért a második körben Bohdan Andrijiv regnáló városvezető és a Ridne Zakarpattya, valamint a Nép Szolgája […]

Lovastábor–2020 Kárpátalján

2016 óta minden évben szerveztünk lovastábort a Nagyszőlősi Szelíd Lovas Központban. Idén a koronavírus-helyzet miatt sajnos nem tudtuk a megszokott formában megrendezni a táborokat. A járvány miatt csak nappali formában lehetett megvalósítani a négy turnust, ami azt jelentette, hogy a gyerekek minden reggel bejöttek a táborba és délután elhagyták azt. Ez komoly szervezést jelentett a […]

Itt épülhet fel az új kárpátaljai reptér

Négy helyszínre szűkítették az új kárpátaljai repülőtér lehetséges lokációs pontját, értesült a Mukachevo.net. Nagyon úgy fest, nem a már meglévő ungvári légi kikötőt fogják modernizálni, hanem egy teljesen újat építhetnek. Az infrastrukturális fejlesztéseket kezelő állami ügynökségnél azt a tájékoztatást adták, hogy Kárpátalján Munkács, Huszt, Szerednye vagy az Ungvári járási Rát település határában épülhet fel az […]

Lexikon rólam: Szkoropádszky Péter

Ha szeretnél bekerülni a Játszótér rovatunkba, tölts ki te is egy ilyen lexikont, és küldd el nekünk az [email protected] email címre egy fotóval!  Ezúttal  Szkoropádszky Péter mutatkozik be! 1.Nevem: Szkoropádszky Péter 2. Becenevem: Pepe, Peti 3. Melyik iskolába járok: Palágykomoróci Általános Iskola 4. Hányadik osztályba járok: harmadik 5. Hol lakom: Palágykomoróc 6. Kedvenc tantárgyam: torna, […]

Nehéz ügy a korrupció │KISZó-háttér

Ukrajna a világ legkorrumpáltabb országainak egyike. Mégis meghökkentő volt, hogy az ország elnöke a néphez intézett kérdései sorában elsőként a korrupcióról, illetve az az elleni szankcióról kérte ki a köz véleményét. Ez érthető is, ha azt nézzük, hogy a médiában szinte állandó jelleggel a vezető hírek között szerepel a téma. Karrierek épülnek, népszerűségi mutatók nőnek […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com