Magyarország vörös besorolásban marad

Az Ukrán Egészségügyi Minisztérium pénteken frissítette a koronavírus-járvány szempontjából kockázatosnak minősített országok listáját, Magyarországot vörös besorolásban marad.

Ukrajna múlt héten nyilvánította ismét zónának Magyarországot, ám a november 6-i adatok alapján továbbra is ebben a besorolásban marad – derült ki az ukrán egészségügyi minisztérium hivatalos honlapján közzétett táblázatból.

Ez azt jelenti, hogy a vörös besorolású országokból hazaérkezőknek 14 napos házi karanténba kell vonulniuk, vagy koronavírus-tesztet kell csináltatniuk, ami igazolja, hogy egészségesek.

A KISZó utána járt, hogyan lehet kiváltani az ukrajnai karantént

„Magyarországi beutazás esetén két, 48 óra eltéréssel készített negatív PCR-teszttel kiváltható a karantén. Érdekelne, Ukrajnában van-e erre mód, és mi ennek a menete?” – érdeklődött szerkesztőségünkben H. Júlia.

Kérdését Viktorija Bilak-Lukjancsuknak, a megyei közegészségügyi központ laboratóriuma vezetőjének tettük fel, aki elmondta, hogy akár ukrán, akár külföldi állampolgár lépi át a határt, belépéskor mindenképpen le kell töltenie a Gyija telefonos alkalmazást, amellyel a 14 napos kötelező házi karantén ideje alatt ellenőrizni tudják.

– Ha valaki el szeretné kerülni a kéthetes elszigetelést, az erre engedéllyel rendelkező laboratórium egyikében elvégez egy PCR-tesztet, s jelzi, mi célból van rá szüksége. Amint megvan az eredmény, a laboratórium azt feltölti a Gyija adatbázisába. Ezek után a rendvédelmi szervek automatikusan törlik az illetőt a bázisból, nem ellenőrzik többé, ezáltal elkerülheti a karantént.

Magyar Tímea

Forrás:
KISZó/moz.gov.ua
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó