Tiszaújlaki kistérség: jelentős magyar többség

Egészen a törvényileg megszabott legkésőbbi időpontig, november 6-ig kivárt a Központi Választási Bizottság (CVK) az október utolsó vasárnapján lezajlott önkormányzati választások eredményeinek kihirdetésével. Ám a különböző szintű képviselői testületi listák még így sem teljesek, egyes jelöltek több képviselői testületbe is mandátumot nyertek, nekik választaniuk kell, melyikben kívánnak szerepet vállalni, emellett vannak olyanok, akik inkább településeik elöljáróiként folytatják, így mandátumuk mást illett meg. Ezekből kifolyólag a grémiumok személyi összetételében még lesznek eltérések ahhoz képest, ami a CVK honlapján pillanatnyilag elérhető, s amiből körképünk összeállításánál kiindultunk, s melyeket részenként közlünk, figyeljék honlapunkat.

Az előző héten a Kárpáti Igaz Szóban az Ungvári járás magyar vonatkozású eredményeivel ismerkedhettek meg, majd a korábbi nagyszőlősi régióval kiegészült új Beregszászi járást   és Beregszászi városi kistérséget vettük górcső alá. Külön foglalkoztunk a Bereg-vidéki kistérségekkel Nagyberegtől Bátyúig, aztán áttértünk Ugocsára.  A Tiszapéterfalvai kistérség kielemzése után jöjjön Tiszaújlak.

A Tiszaújlaki kistérségben 10 985 választópolgár közül 4549-en tették le voksukat a számukra szimpatikus jelöltekre.

Hárman vettek részt a kistérség polgármesteri tisztéért zajló versenyben. Azt már tudattuk, hogy az UMDSZ által is támogatott Kovács István 3186 szavazattal aratott győzelmet. Második helyen Aljohin Viktor (1082) végzett.

A 14 836 lelket számláló kistérség huszonhat fős testületébe nyolc politikai erő indított jelölteket.

A CVK adatai alapján a KMKSZ 12, az UMDP három képviselőt delegál. Előbbi színeiben Székely Gusztáv (listavezető), Csüri Sándor (28 szavazat), Sándor Ilona (83), Kardos Albert (97), Peleskey Levente (104), Fedák-Molnár Viktória (110), Kis András (44), Gál-Herdinszky Lilla (103), Sipos Béla (112), Szászem Gergely (179), Fehér Angéla (72) és Gorondi Albert (85) szerzett mandátumot.

Az UMDP-t listavezetőként Fóris József képviseli, rajta kívül Beregi Zsolt (35 voks) és Zelik János (35) került be a tanácsba. Rajtuk kívül 7-en jutottak be a Ridne Zakarpattyától és 4-en a Nép Szolgájától.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó