Megkérdezték az ungvári vállalkozókat, mit gondolnak az egyszeri segélyről.
Volodimir Zelenszkij a héten jelentette be, hogy egyszeri, nyolcezer hrivnyás támogatással segítik azokat a vállalkozókat, akik a karantén-korlátozások miatt bevételkieséssel számolnak, adta hírül a radiosvoboda.org.
Az elnök videóüzenetben magyarázta el, kik és miként juthatnak a támogatáshoz. 2 perc 20 másodperctől beszél a támogatás menetéről:
Az Elnöki Hivatal által közzétett videóból kiderül, a vállalkozókon kívül a munka nélkül maradt személyek is igényelhetik ezt a segélyt.
„Hamarosan a parlament elé kerül több törvényjavaslat is, melyek értelmében egyszeri támogatásban részesülnek azok a vállalkozások, amelyeknek be kellett zárniuk a karantén-korlátozások értelmében. Amennyiben ön vállalkozó és be kellett zárnia vállalkozását vagy a elbocsátották munkahelyéről, 8 ezer hrivnya segélyt kaphat” – jelentette ki az államfő.
Ahhoz, hogy valaki éljen ezzel a lehetőséggel, be kell jelentkeznie a Gyija mobilalkalmazásba, ahol meg kell adnia a személyes adatait és bankkártyaszámát. Ezt követően ellenőrzik az adatokat, és pár napon belül megérkezik a pénz a számlájára, áll a közleményben.
A Szuszpilne Zakarpattya csatorna a hír kapcsán felkeresett néhány vállalkozót a megyeszékhelyen, hogy fejtsék ki véleményüket, mit gondolnak a támogatásról.
Okszana Jan személyi edzőként dolgozik. A tréner elmondta, most egyszerre csak három embernek tarthat foglalkozást, illetve azok, akik csak hétvégén tudták látogatni a stúdiót, most kénytelen eltekinteni ettől.
„Ez kihat a bevételre, mivel addig, amíg nem volt hétvégi karantén, szombaton is tartottam foglalkozásokat. Ez a nyolcezer hrivnya nem fedi a bérleti és rezsidíjakat, egyéb szolgáltatásokat” – mondta el az ungvári nő.
Jana Hornyak eddig akár 6 ezer hrivnyát is megkeresett egy hónapban. A hétvégi karantént bevezetése miatt azonban ebben a hónapban kevesebbet fog kapni. Az ungvári kávézó pincérnője elmondta, van, hogy vasárnap is dolgozunk, és semmi bevétel nincs
Anasztazija Vihivszka is megérzi a karanténszigorítást.
– A bevételem 50 százalékát pont hétvégén szerzem, ha a munkásaim dolgoznak szombat és vasárnap is – magyarázza a szépségszalon-tulajdonos. – Ha összeszámolom a havi kiadásaimat (bérlés, adók, rezsi, fizetések, könyvelés, adminisztráció), akkor ez a nyolcezer hrivnya csepp a tengerben.
A videóból az is kiderül, hogy nem mindenki kaphat egyszeri támogatást, csupán az, aki a hat kategóriából az egyiknek megfelel:
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.