KISZó-visszatekintés: ez történt októberben

Lassan véget ér az év, ami minden szempontból rendhagyónak bizonyult: a 2020-as esztendőre teljesen rányomta bélyegét a világjárvány, de a pandémián kívül is számos történés volt Kárpátalján. Az év utolsó napjaiban szokás összegezni, mérleget vonni, visszatekinteni, hogy mi történt az adott évben. A kiszo.net így tesz, és rendhagyó sorozattal búcsúztatja a 2020-as esztendőt. Legolvasottabb híreink, […]

kuleba

Kuleba: az új évben Magyarország a középpontban lesz

Az ukrán külügyminiszter megnevezte az ukrán diplomácia 2020-as főbb kudarcait és eredményeit. Dmitro Kuleba az idei év legnagyobb kudarcának a Teherán mellett lelőtt ukrán repülőgép kapcsán Iránnal folytatott tárgyalásokat tartja, nyilatkozta a TSN-nek. Irán nem teljesítette ígéreteit, holott hivatalosan úgy nyilatkozott, hogy lezárta a nyomozást a gépszerencsétlenség ügyében és átadta a nyomozati anyagot Ukrajnának. Az […]

Csökkent a kórházi ápolásra szoruló koronavírusos betegek száma

Ukrajna csupán egyetlen régiójában – Mikolajiv megyében – foglalt a covid-fertőzöttek számára kiutalt betegágyak több mint fele. Ott 60 százalékos telítettséggel működnek a kórházak. Az országos átlag jelenleg 38,3 százalék, s további csökkenő tendencia figyelhető meg, olvasható az egészségügyi minisztérium honlapján szerdán. Az országban egyébként összesen 64 899 kórházi ágyat jelöltek ki a fertőzöttek kezelésére.

Részeg sofőr okozott balesetet Ungváron

A közlekedési baleset éjjel a megyeszékhely Kapos utcáján történt.  A helyszínen a kiérkező rendőrök megállapították, hogy a VAZ-2121 típusú gépkocsi vezetője áttért a szemközti sávba, ahol egy VAZ-2107 típusú autóval ütközött. A balesetet előidéző vétkes sofőr alkoholos befolyásoltság jeleit mutatta, ám nem volt hajlandó alávetni magát a tesztnek. A sofőrt több szabálysértés elkövetése miatt vonják […]

Előzetesben a török heroincsempész

A Munkácsi Városi Járási Bíróság az ügyészség kérésének eleget téve előzetes letartóztatásba helyezte azt a török állampolgárt, aki kábítószert próbált Ukrajnából az Európai Unió országaiba csempészni. A csempészethez saját cégét használta fel, amely iparcikkek export-közvetítésével foglalkozott. A csempészárut egy szállítmány furnérlemez lapjai közé rejtette el, ám az egyik kárpátaljai határellenőrzésen lebukott. 374 kilogramm heroin került […]

Oktatási miniszter: Az e-napló segít a korrupció elleni harcban

Az elektronikus osztálynaplók bevezetése az iskolákban lehetőséget nyújt a szülőknek arra, hogy leellenőrizzék gyermeküket, illetve segít harcolni a korrupcióval a tanintézményekben – mondta el Szerhij Skarlet egy interjúban, amit az osvita.ua idéz. Az oktatási miniszter úgy fogalmazott, jelenleg a kettősséggel van a probléma, ahol a tanárok és az iskola igazgatók párhuzamosan vezetnek elektronikus és papír […]

Zelenszkij menesztette az őt bíráló tábornokot

„Ukrajna elnökének honlapján megjelent a felmentésemről szóló rendelet… Köszönöm Ukrajna elnökének az újévi ajándékot.” A fentebbieket Szerhij Krivonosz tette közzé közösségi oldalán. A Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkárának immár volt helyettese hozzátette: a parlament honlapján december 16-i bejegyzéssel ott szerepel az Ukrajna territoriális védelméről szóló törvénytervezet, melynek ő az egyik társszerzője. A korrespondent.net emlékeztet: korábban […]

Irodalmi feketelista

Ukrajnában a jövőben nem publikálják azon országok írónak műveit, melyek az ENSZ-ben és más fórumokon megkérdőjelezik az ország területi egységét – tájékoztatott a zn.ua. Az Ukrán Nemzeti Írószövetség határozatot hozott arról, hogy kiadványaiban nem közli azon országok alkotóinak munkáit, melyek nem támogatják az ország szuverenitását. A 17-es listán szerepel Oroszország, Belarusz, Örményország, Kína, Kuba és […]

Négy helyszín jöhet szóba az új reptér létesítésére

Munkácson, Huszton, Szerednyén vagy Ráton épülhet meg az új kárpátaljai reptér. Vladiszlav Kriklij infrastrukturális miniszter közölte, hogy pályázatot írtak ki a Kárpátalján létesítendő új felszálló tervdokumentációjának elkészítésére. Ez alapján az is eldől majd, hol kerül kialakításra az új reptér, melyre 5 millió hrivnyát szán az állam. Anatolij Poloszkov, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás elnöke kifejtette, […]

Petruska lehet a megyei közigazgatás egyik elnökhelyettese

A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás lehetséges elnökhelyetteseinek személyéről a Mukachevo.net közöl hírt a közigazgatás sajtóosztályára hivatkozva. Anatolij Poloszkov közigazgatási elnök december 29-én bemutatta a Miniszteri Kabinetben és az Elnöki Hivatalban azt a két személyt, akikkel úgy véli, együtt tudna dolgozni és akikben elmondása szerint megbízik. Igor Sinkarjukról és Petruska Istvánról van szó. Mint ismeretes, Petruska […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com