KISZó-visszatekintés: ez történt novemberben

Lassan véget ér az év, ami minden szempontból rendhagyónak bizonyult: a 2020-as esztendőre teljesen rányomta bélyegét a világjárvány, de a pandémián kívül is számos történés volt Kárpátalján. Az év utolsó napjaiban szokás összegezni, mérleget vonni, visszatekinteni, hogy mi történt az adott évben. A kiszo.net így tesz, és rendhagyó sorozattal búcsúztatja a 2020-as esztendőt. Legolvasottabb híreink, anyagaink közül szemezgetünk havi bontásban. Ez történt novemberben.

Tumultus a Dinó Parknál – hosszú sorban állnak a látogatók. Nemrég számoltunk be arról, hogy megnyitotta kapuit Kárpátalja első őslényparkja. A Makkosjánosi melletti erdős részen található Dinó Park nagy népszerűségnek örvend. Olyannyira, hogy a várakozás sem riasztott el senkit. Hétvégén annyi látogató érkezett a parkhoz, hogy hosszú sor alakult ki a bejárat előtt, ám az embereket ez sem tántorította el.

Itt épülhet fel az új kárpátaljai reptér. Négy helyszínre szűkítették az új kárpátaljai repülőtér lehetséges lokációs pontját, értesült a Mukachevo.net. Nagyon úgy fest, nem a már meglévő ungvári légi kikötőt fogják modernizálni, hanem egy teljesen újat építhetnek. Az infrastrukturális fejlesztéseket kezelő állami ügynökségnél azt a tájékoztatást adták, hogy Kárpátalján Munkács, Huszt, Szerednye vagy az Ungvári járási Rát település határában épülhet fel az új létesítmény, amit állami és magántőke bevonásával valósítanának meg.

választási eredmények ungváronUngváron nem sikerült a magyar bravúr. Igazán fájó, hogy Ungváron magyar jelenlét nélkül alakul meg az új városi tanács. Az ok prózai: nem jutott egyezségre a két magyar erő. A Központi Választási Bizottság (CVK) hivatalosan is közölte a kárpátaljai megyeszékhelyen született választási eredményeket. A polgármesteri székért a második körben Bohdan Andrijiv regnáló városvezető és a Ridne Zakarpattya, valamint a Nép Szolgája által is támogatott Viktor Scsadej csap össze, vélhetően november 22-én.

Nyolc magyar mandátum lehet a megyei közgyűlésben. A Központi Választási Bizottság (CVK) egészen az utolsó pillanatig kivár az október 25-i önkormányzati választások eredményeinek kihirdetésével. Törvényileg erre november 6-ig van határideje. Ennélfogva továbbra is csak előzetes, nem hivatalos eredményekről beszélhetünk. Ami a legfontosabb: továbbra is erős magyar érdekképviselet lesz jelen a Kárpátaljai Megyei Tanácsban. Ugyan a két magyar pártnak nem sikerült egyezségre jutnia a közös indulásról, de amint Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár is fogalmazott egy fórumon, sajátos formában mégis megvalósult az együttműködés, hiszen UMDSZ-es politikusok is felkerültek a KMKSZ megyei listájára, s közülük minden bizonnyal Péter Csaba mandátumhoz jut. Rajta kívül a legmagasabb szintű közgyűlés tagja lehet még Brenzovics László, Barta József, Gulácsy Géza, Orosz Ildikó, Balogh Lívia, Bíró Erzsébet és Petei Judit.

mandátum kárpátalja

Olekszij Petrov: Kárpátalján kritikus a helyzet. Az utóbbi négy hét folyamán olyan arányban nőtt Kárpátalján a koronavírusos fertőzöttek száma, hogy várhatóan újabb régiókat – Csapot, a Szolyvai és Nagyszőlősi járást – is a vörös zónába sorolják, közölte szerdai sajtótájékoztatóján Viktorija Timcsik, a megye főinfektológusa.

A Nagyszőlősön árult burgonya nitráttartalma háromszorosa a megengedettnek. A nagyszőlősi nagykereskedelmi piacon vett krumpli és retek káros az egészségre. Tele van nitrátokkal. Erről Roman Fedorko számolt be a közösségi oldalán, írja a goloskarpat.info. „Krumplit vásároltam az „optovéjon” (nagykereskedelmi piac – a szerk.). Otthon leellenőriztük a nitráttartalmát. Az eredmény lesokkolt – a zöldségben található mennyiség meghaladta a megengedett háromszorosát. Ugyanez a helyzet a retekkel. Ezeket elég gyakran fogyasztjuk. Senki sem ellenőrzi” – írta a férfi.

Könyvbemutató: Múltidéző séta Ungváron. Az időutazás sajátos lehetőségét tárja elénk Literáti Tetyana Múltidéző séta Ungváron című könyve, amelynek bemutatójára a minap sor Magyarország Ungvári Főkonzulátusán. A szerző Elveszett Ungvár cikksorozatának – amely azonos címen könyvalakban is megjelent – magyar vonatkozású fejezeteit Makusina Rehó Viktória ültette át magyar nyelvre. A visszaemlékezések, újságcikkek és korhű dokumentumok alapján idézi meg a megyeszékhely 20. század eleji mindennapjait, a virtuális sétát temérdek korhű ungvári kép és régi képeslap teszi igazán különlegessé. A könyv hiteles bepillantást enged a város egykori hangulatába, az Ungvár életében meghatározó szerepet játszó családok életébe és történetébe megismerhetjük jellegzetes épületeit, egykori utcáit.

Lebukott a diplomata az asztélyi határátkelőn. Az Asztély–Beregsurány határátkelőn a vámellenőrök megakadályozták, hogy egy moldáv diplomata tetemes mennyiségű dohányterméket vigyen ki Ukrajnából, írja az UNIAN hírügynökség a kárpátaljai vámhatóság sajtóközleményére hivatkozva.

Szijjártó: senkinek nem jó az Ukrajnával való elmérgesedett viszony. Az elmúlt időszakban újra elmérgesedtek Magyarország kapcsolatai Ukrajnával, ami azonban nem jó senkinek: sem az ukránoknak, sem a magyaroknak, de legfőképpen a kárpátaljai magyaroknak nem – írta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken a Facebookon.

KISZó-kérdés: Jobb lesz kistérségben élni? Új rendszerben zajlottak az október 25-i önkormányzati választások. A választópolgárok nemcsak a jól megszokott megyei és járási tanácsi, hanem saját településük képviselőiről, illetve az adott kistérség vezetőjének személyéről is döntöttek. A Kárpáti Igaz Szó Facebook-oldalán arról kérdeztük olvasóinkat, szerintük jobb lesz-e kistérségben élni? A válaszadók túlnyomó többsége (75,6 százalék) úgy véli, nem válik hasznukra az új felállás, és 24,4 százalék gondolja azt, hogy a kistérségi lét pozitívumokat hozhat számukra.

Zelenszkij vírus covidZelenszkij is elkapta a vírust. Volodimir Zelenszkij közösségi oldalán tudatta, hogy a koronavírus-tesztje pozitív lett. Saját közlése szerint 37,5 fokos hőemelkedése van, de jól érzi magát, ugyanakkor karanténba vonul.

A magyar határ tövében lett öngyilkos. Sajnálatos tragédia történt Tiszasalamonnál, az ukrán–magyar határszakaszon. Az említett határszakaszon teljesített szolgálatot az a 23 éves fiatalember, aki egyelőre ismeretlen okból maga ellen fordította gépfegyverét. A lövésre a közelben tartózkodó társa figyelt fel, de hiába hívott gyorsan segítséget, az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A Csapi Határőrosztag kötelékében szolgálatot teljesítő katona november elején, tanulmányai végeztével csatlakozott az alakulathoz.

Péter Csaba KárpátaljaPéter Csaba: Ne féljünk a változástól! Lassan kezdenek leülepedni az október végi önkormányzati választások korbácsolta hullámok. A kárpátaljai magyarságnak sikerült megőriznie erős megyei jelenlétét, ami akár a mostaninál is erősebb lehetett volna, amennyiben 2015-höz hasonlóan közös listát állít a két kárpátaljai magyarságszervezet. Az UMDSZ azonban elutasította a KMKSZ ezen ajánlatát, sőt, azon képviselőket, akik mégis éltek a kulturális szövetség felkérésével, kizárással fenyegetik. Hogy világosabb képet kapjunk az országos demokrata szövetség feszültségektől sem mentes viszonyairól, Péter Csabát, a KMKSZ listáján megyei mandátumhoz jutott UMDSZ-es képviselőt, a szövetség korábbi alelnökét és pártjának ex-elnökét kérdeztük.

Megszűnt a karanténövezeti besorolás – itt az országos karantén. A Miniszteri Kabinet november 11-i ülésén elfogadta azt a rendeletet, miszerint megszüntetik a települések különböző zónákra való felosztását. Ehelyett országos karantént vezettek be Ukrajnában – tájékoztat a transkarpatia.net.

Szürte: a KMKSZ adja a testületi többséget. A hét községháza 12 településéből álló Szürtei kistérségben a 6900 választásra jogosult közül 3713-an járultak az urnákhoz. A részvételi arány 53,8 százalékos volt. A területi társulás vezetői posztjára hárman pályáztak. A Központi Választási Bizottság által közzétett adatok alapján a Szürtei kistérség élére 2204 szavazattal Puskár Árpád került. Második helyen Jackiv Tibor (974) végzett. Tetyana Andrusz 419 voksot szerzett.

Nagydobrony: Nagy Ferenc a befutó. A Nagydobronyi kistérségben a 8355 választópolgár közül 3647-en éltek szavazati jogukkal. Ez 43,65 százalékos részvételi arányt jelent.A polgármesteri székért három jelölt indult. A CVK közlése szerint a függetlenként induló Nagy Ferenc került ki győztesként, akit a KMKSZ támogatott. A kulturális szövetség színeiben 9, az Ukrajnai Magyar Demokrata Párt képviseletében 1 mandátum került szétosztásra. Az UMDP támogatásával Ráti Éva került a testületbe, rá 86 voks érkezett.

Csap: 9 magyar mandátum. Az ungvári járási városok közül még Csap érdekes számunkra, ahol számottevő magyar eredmények születtek. A KMKSZ-Ukrajnai Magyar Párt listája 1182 szavazattal az élen zárt, ami 6 mandátumot jelent a 26 tagú testületben. Itt listát állított és 443 voksot gyűjtve be is jutott az UMDSZ, három képviselőt delegál, a Központi Választási Bizottság adatbankja szerint az idősebb és ifjabb Malomka Sándor mellett Szabó Tibor, az eszenyi Ritmus néptáncegyüttes alapítója és vezetője.

Ungvári járás: 6 magyar mandátum. Az Ungvári járásban éppen csak leszorult a képzeletbeli dobogóról a KMKSZ-Ukrajnai Magyar Párt, de az eredménye így is elismerésre méltó. A KMKSZ listájára leadott 11 196 voks 6 képviselői helyet garantál a szövetségnek. A CVK adatbázisa szerint Bátori József, Braun László, Roják Mária, Bak Éva, Kántor József és Mackó István készülhet a képviselőségre.

A neves kijevi politológus hálás Orbán Viktornak. A Kárpáti Igaz Szó hasábjain az október 25-i önkormányzati választások előestéjén exkluzív riportot közöltünk, amiben három elismert kijevi politológus fejtette ki markáns véleményét Volodimir Zelenszkij államfő kadenciájának első másfél évéről, valamint arról, mit várnak a közigazgatási reform utáni első helyhatósági választásoktól. Ezúttal újra Ruszlan Bortnikhoz, Olena Djacsenkóhoz és Olekszij Jakubinhoz fordultunk, csak most egyéb, aktuális témákat vetettünk fel, mint például az ukrán–magyar kapcsolatok jövője, a kényes nyelvkérdés, amin belül érintettük a kisebbségi kerettörvény lehetséges megszületésének esélyét is.

Hadgyakorlat Dercenben. Katonai hadgyakorlatot tartanak Dercen térségében november 19-én, csütörtökön – erről a a munkácsi járási település polgármestere tájékoztatott közösségi oldalán szerdán.

Beregszászi járás: 15+3 magyar mandátum. A Beregszászi Járási Tanácsban 42 mandátum sorsa dőlt el az október utolsó vasárnapján megtartott választáson. A KMKSZ 18 926 szavazatot szerezve (35,71 százalékos eredménnyel) 15 képviselőt delegálhat a járási önkormányzatba. Az UMDSZ-nek 2886 vokssal (7,14 százalék) szintén sikerült túllépnie a bejutáshoz szükséges küszöböt, s 3 képviselőt küldhet a tanácsba.

beregszasz kiszó járási tanács választás szavazás 2020 kmksz kárpátalja

Beregszász: meggyőző magyar siker! A 34 tagú grémiumban a KMKSZ-Ukrajnai Magyar Pártnak 13, az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártnak 8 képviselője lesz, azaz kényelmes többséget alkothatnak a Beregszász központú kistérségben.

Tóth Miklós: teljesen magunkra hagytak minket Bereg-vidéken. Az új, rendkívül bonyolult választási törvény miatt elhúzódott a szavazatszámlálás és az első hivatalos eredmények kihirdetése az október 25-én lezajlott ukrajnai helyhatósági választásokon. Sokáig kérdéses volt, hogy az Ukrajnai Magyar Demokrata Pártnak (UMDP) sikerül-e átlépnie az 5 százalékos bejutási küszöböt a Beregszászi járásban. A Központi Választási Bizottság (CVK) által közzétett eredmények szerint a 42 tagú Beregszászi Járási Tanácsban a UMDSZ a korábbi 7 helyett mindössze 3 képviselői mandátumot szerzett. A párt 2886 szavazattal a voksok 7,14 százalékát szerezte meg. Az UMDP részéről Tóth Miklós járási listavezetőt, a megyei tanács leköszönő képviselőjét, az UMDSZ elnökségi tagját kértük meg, hogy értékelje a választási szereplést.

Bereg-vidéki eredmények Nagyberegtől Nagybégányon és Mezőkaszonyon át Bátyúig. A Bereg-vidéken magyar szempontból még a Nagyberegi, a Nagybégányi, a Bátyúi és a Mezőkaszonyi kistérségekben lezajlott választások lényegesek a mi szempontunkból.

Ugocsai eredmények: minimális jelenlét Nagyszőlősön. A Nagyszőlősi városi kistérségben 3 mandátuma lesz a 34 fős testületben a kulturális szövetség pártjának.

A frászt hozták az emberekre a gyakorlatozó katonák Kárpátalján. A munkácsi 128. számú gépesített hegyivadász dandár egységei különleges műveleti gyakorlatot tartottak a munkácsi járás több településén november 16-20 között, a képességek helyreállítása érdekében – jelentette a kárpátaljai dandár hivatalos Facebook-oldalán.

Tiszapéterfalvai kistérség: 20–6 a javunkra. Most a Tiszapéterfalvai Községi Kistérségi Önkormányzat összetételét elemezzük ki. A kistérséghez 16 falu tartozik közel 20 ezer lakossal. Közülük 14 331-en jogosultak szavazásra. A kistérségben 6678-an járultak az urnákhoz, ami 46,59 százalékos részvételi arányt jelent.

Felmérés: Kárpátalján nincs szeparatizmus, az itt élők toleránsak egymással szemben. Nem áll fenn a szeparatizmus veszélye Kárpátalján, a kettős állampolgárság intézményét a többségi ukrán nemzethez tartozók kevésbé, a nemzetiségiek jobban támogatják, emellett magas a régióban a tolerancia a más nemzetiségűek iránt – derült ki egy felmérésből, amelyet az Ilka Kucseriva Alapítvány a Politikai Szociológiai Központtal közösen végzett, és amelynek eredményét az alapítvány egyik elemzője, Andrij Szuharina ismertette egy kerekasztal-beszélgetésen az UNIAN csütörtöki beszámolója szerint.

Hősök voltak… – rendhagyó megemlékezés Szolyván. Rendhagyó megemlékezést tartottak szombaton a Szolyvai Emlékparkban. Tekintettel a járványhelyzetre ebben az évben az Emlékparkbizottság rövid felszólalásokkal és a történelmi egyházak képviselőinek közös imamondásával emlékezett meg a kárpátaljai magyarok és németek 1944 őszén bekövetkezett tragédiájára, valamint a sztálini terror ártatlan áldozataira.

Bohdan Andrijiv marad Ungvár polgármestere. A párhuzamos szavazatszámlálás szerint Bohdan Andrijiv regnáló polgármester a szavazatok 52,84, kihívója Viktor Scsadej a 47,16 százalékát szerezte meg.

Családja szerint nem öngyilkos lett a magyar határ tövében holtan talált kiskatona. A 23 éves Jaroszlav Petrina kötelező sorkatonai szolgálatát töltötte a Csapi Határőrosztagnál. Mindössze öt napja volt az egységnél, amikor a szolgálatban lévő fiatal férfit az ukrán-magyar államhatár közelében holtan találták meg, golyóval a fejében, írja a Mukachevo.net.

Grezsa istvánKitiltották Ukrajnából Grezsa István magyar miniszteri biztost. Nem engedték be Ukrajnába kedd reggel Grezsa István magyar kormánybiztost, értesült a Jevropejszka Pravda. Eszerint ő lehet az egyik magas rangú magyar hivatalnok, akit még október végén tiltottak ki az országból az ukrán hatóságok.

Vezetőcsere: Anatolij Poloszkov a kárpátaljai megyei közigazgatás új elnöke. A Miniszteri Kabinet mai ülésén menesztették Olekszij Petrovot a megyei közigazgatás éléről. Helyét az 52 éves Anatolij Poloszkov veszi át, aki a Chateau Chizay vállalat vezetője. 30 éve él Kárpátalján, eddig soha nem dolgozott az állami struktúrákban, de kész tanulni. Elsőrendű feladatának a koronavírus elleni harcot, valamint a kárpátaljai úthálózat kiépítését nevezte meg.

Munkácsi választásokMunkácson sikerült, a járásban sajnos nem. A Munkácsi Járási Tanácsba csak a KMKSZ állított listát a magyar szervezeteink közül, s bár 3460 voksot gyűjtött, de az 5 százalékhoz ez kevésnek bizonyult.

Beregszászban állították fel az ország első karácsonyfáját. Éppen egy hónap maradt karácsonyig, de úgy tűnik, mint minden más, az idén a szeretet ünnepe is rendhagyó lesz.

Pap és határőr is volt a lekapcsolt cigarettacsempészek között. Több hónapos megfigyelés, felderítő-elemző munka, adatszerzés után kapcsoltak le egy cigarettacsempész bandát a Huszti járásban – közölte a Goloskarpat.info az Ukrán Állami Határőrszolgálat nyugati regionális főosztályának sajtószolgálatára hivatkozva.

2-2 magyar mandátum Técsőn és Aknaszlatinán. A Técsői és a Rahói járási önkormányzatokba nem indítottak listákat a magyar pártok, előbbiben 10-10 mandátumot zsebelt be a Ridne Zakarpattya és a Nép Szolgája, míg az utóbbiban a négy kárpátaljai honatya – Horváth Róbert, Vladiszlav Poljak, Luncsenko Valerij és Vaszil Petyovka – által alapított regionális politikai erő, a Ridne Zakarpattya vitte el a legtöbb mandátumot, szám szerint kilencet, mögötte az Ukrajnai Európai Párt (6) és az Európai Szolidaritás, Nép Szolgája zárt (5-5).

Fenyegető videót kapott a kárpátaljai magyarság. Újabb súlyos magyarellenes provokáció Kárpátalján. Egy félperces videó került fel a YouTube-ra, amin egy katonai egyenruhát viselő, maszkos alak Beregszász város névtáblájánál egy Jobb Szektoros zászlóval a háttérben fenyegető, uszító üzenetet fogalmaz meg a kárpátaljai magyarok irányába. A videóban az ismeretlen emlékeztet arra, hogy ez ukrán föld. Az egyenruhás az állítja, hogy tudnak mindenkiről, aki magyar állampolgárságot kapott, és pályázati támogatásban részesül Magyarországról.

Meggyújtották az első gyertyát Beregszász adventi koszorúján. Beregszászban évek óta hagyománnyá vált, hogy a város adventi koszorúján vasárnaponként meggyújtják a gyertyákat. Az elmúlt esztendőkben minden egyes alkalommal előadások, koncertek színesítették a szép rendezvényt. Sajnos az idén elmaradtak a koncertek, az ünnepi műsorok, de a korábbi főszervező, a Pro Cultura Subcarpathica Civil Szervezet most is fontosnak tartotta, hogy ha csak szűk körben is, de meggyúljanak a gyertyák az adventi koszorún. November 29-én az első lángját lobbantották fel.

Videó: üzenet a magyarságtól! Gyönyörű és megható videót tett közzé közösségi oldalán vasárnap Potápi Árpád János. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár közölte, hogy az Üzenete a magyaroktól 2020 című kisfilmet a MÁÉRT 2020. évi ülésén mutatták be.

Újabb vegzálás: házkutatást tartottak a KMKSZ elnökénél. Sajtóértesülések szerint az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) nyomozói házkutatást tartottak Brenzovics Lászlónál, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökénél, valamint több az „Egán Ede Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ” Jótékonysági Alapítványhoz köthető vezetőnél hétfőn reggel.

Borzalmas baleset Kárpátalján: öten meghaltak a frontális karambolban. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt hétfőn délben a Munkács–Rohatin főút beregleányfalvai (Lalovo) szakaszán – írja a Mukachevo.net a rendőrség közleményére hivatkozva.

Szijjártó: kiállunk a kárpátaljai magyarokért! Minden nemzetközi fronton kiáll a kormány a kárpátaljai magyarokért, ezért Szijjártó Péter a NATO külügyminisztereinek keddi ülésén fel fogja vetni a kárpátaljai magyar intézményeknél hétfőn tartott házkutatások ügyét.

Kapcsolódó írásaink:

KISZó-visszatekintés: ez történt októberben

KISZó-visszatekintés: ez történt szeptemberben

KISZó-visszatekintés: ez történt augusztusban

KISZó-visszatekintés: ez történt júliusban

KISZó-visszatekintés: ez történt júniusban

KISZó-visszatekintés: ez történt májusban

KISZó-visszatekintés: ez történt áprilisban

KISZó-visszatekintés: ez történt márciusban

KISZó-visszatekintés: ez történt februárban

KISZó-visszatekintés: ez történt januárban

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó