A vállalkozók elkeseredettek │KISZó-háttér

A szigorított karantén nem kímélte a kereskedelmet sem. Ebben az ágazatban mindössze az élelmiszerboltok maradhatnak nyitva, a bevásárlóközpontok pedig csak bizonyos termékeket értékesíthetnek.

Csuha Ivett

A több lábon álló vállalkozók szintén a fejüket fogják az újabb rendelkezések miatt, hiszen a boltok polcain megtalálható árucikkek nagy része ideiglenesen „elérhetetlen”. Vagyis megrendelhető online. Ám ez nem mindenütt lehetséges.

A sislóci Erzsébet kávézó vezetője szerint értelmetlen döntések sorozatával találkozunk.

A lassan egy éve tartó koronavírus-mizéria merőben felforgatta a vállalkozások mindennapjait.

– Sokaknak nem maradt más választása, mint a bezárás. Szerencsére mi még nem tartunk ott, ám a lehetőségeink egyre szűkülnek. A vegyes üzletünkben a termékek egy részét a most eladási tilalom alatt lévő árucikkek alkotják. A vásárlók nem értik, amit eddig bármelyik pillanatban megvehettek, azt most miért nem tehetik meg. Nagyon nehéz megfelelni a kormány döntéseinek – panaszolja Kucik Erzsébet.

Hozzátette, az elvárások nagyok, a rendőrségi ellenőrzések pedig csak tesznek egy lapáttal az amúgy is feszült helyzetre.

– A minap a rendvédelmi szervek tartottak szemlét a kávézóban. Kisebb jobbításokra törekvő ajánlások után azonban nem találtak szabálysértést – fejti ki Erzsébet. – Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy teljesítsük a megszabott feltételeket. Csak elvitelre szolgáljuk ki vendégeinket. A második szinten lévő rendezvénytermünket a korlátozás miatt lezártuk, az eddig helyben fogyasztható ételek készítését pedig ideiglenesen beszüntettük. Nincs értelme behívni a szakácsnőt, erre legfeljebb nagyobb megrendelés, természetesen házhoz szállítás esetén kerül sor.

A bátyúi Gabi bolt az eddigi nyitva tartás szerint üzemel. Nyeste Katalin üzletvezető elmondta, mindennap 8 és 17 óra között fogadják a vásárlókat.

– Korlátozzuk az üzletben tartózkodók számát is. Kiszámoltuk, hogy a bolt mérete alapján 2-3 fő a megengedett – fejti ki Katalin. – Üzletünkben alapvetően nem csak élelmiszer, hanem ruházati cikkek is találhatók. Ezt a részleget most a követelményeknek megfelelően lezártuk.

A fiatalasszony úgy véli, a vásárlóerő a szokásos januári viszonyokat tükrözi.

– Az év első hónapjának végére megfigyelhető némi csökkenés, ám ez leginkább az ünnepek utáni pangás rovására írható. Nem tapasztaljuk a pánikszerű vásárlást, vendégeink csak a kellő mennyiségben szerzik be a termékeket.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó