A szegénységi küszöb 41 százalékról 51-re nőtt tavaly az első félévben. A koronavírus járvány nem csak egészségügyi válság, hanem olyan társadalmi és gazdasági válság is, ami a társadalom legszegényebb rétegét érinti a legjobban – közölte a Pmg.ua Ljudmila Cserenkóra, az Ukrán Tudományos Akadémia életszínvonalat kutató szektorának vezetőjére hivatkozva.
A közgazdász szerin csökken az egyes társadalmi csoportok fogyasztási lehetősége és reáljövedelme, ami katasztrofális következményekkel járhat.
„Most még csak az első félévre vonatkozó adatokkal rendelkezünk, amelyek rosszabbak az éves statisztikánál, ugyanis az első negyedévben volt bevezetve a totális karantén, amikor szinte az összes gazdasági és szociális mutató romlott” – fogalmazott a szakértő.
Cserenko úgy véli, hogy az év második felében kissé javult a helyzet, amely valamelyest javítja az éves statisztikát.
„Ma már arról beszélhetünk, hogy a lakosság túlnyomó többségénél beszűkültek a fogyasztási lehetőségek. A szegénység kockázata több társadalmi csoportban is megnőtt” – emelte ki a közgazdász. Ugyanakkor a gazdaság még inkább „árnyékba került”, ami legtöbbször a gazdasági válságok időszakára jellemző.
Ljudmila Cserenko becslése szerint a szürke gazdaság aránya az 50 százalékot is eléri. Ennek eredményeként egyes ukránok még jobban meggazdagodtak, miközben a legnagyobb csapás a középosztályt és az alsó társadalmi rétegeket érte.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.