Az idén nem marad el a 9. osztályosok záróvizsgája

Az álhírek ellenére 2021-ben nem törlik el, illetve nem viszik át az online térbe az év végi, állami összegző atesztációt (DPA-t) a végzősök számára, adta hírül az Osvita.ua.

Tavaly a koronavírus-járvány miatt bevezetett karantén egyik hozadéka volt az oktatásban az a könnyítés, miszerint a középiskolát befejező tanulóknak nem kellett záróvizsgát írniuk, illetve a ZNO sem volt kötelező.

ZNO: aki nem jelentkezik a felsőoktatásba, annak nem kötelező

Az idén, a 2020/21- es tanév végén azonban a tanulók hagyományos módon, írásban tesznek bizonyságot a tudásukról a tanintézményekben,

közölte Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma, a №1262-es rendeletre hivatkozva.

Mint minden évben, a 9. osztályosok három tantárgyból írnak vizsgát: ukrán nyelvből, matematikából, illetve egy, az oktatási intézmény pedagógustanácsa által meghatározott, és az igazgató által jóváhagyott, szabadon választott tantárgyból.

A listán több alternatívát is felsorolnak a harmadik vizsgára. A nemzetiségi iskolákban a lehetséges tantárgyak között van a kisebbségi nyelv is. Így vidékünk intézményeiben többségében a magyar nyelvet választják harmadik vizsgaként.

Forrás:
KISZó
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó