Szakértő: Ne féljünk magyarul megszólalni!

Kárpátalja magyar gyerek

Mint azt már megírtuk, január 16-án hatályba lépett Ukrajnában az államnyelvi törvény 30. cikkelye, amelynek értelmében a szolgáltatói szférában az ukrán nyelv használata válik kötelezővé. A szolgáltatók ezentúl tehát csak ukránul szólhatnak ügyfeleikhez, és kizárólag ezen a nyelven adhatnak tájékoztatást termékeikről.

A kijevi törvényhozás 2019-ben fogadta el az államnyelvről szóló törvényt, amely fokozatosan lép hatályba: bizonyos rendelkezései majd csak 2030-ban lépnek életbe, van, ami 2022 nyarán, több pontja azonban már hatályos. Tavaly július 16-a óta a repülőterek, vasútállomások és autóbusz megállók neve csak ukránul lehet kiírva, és az ügyintézés is csak államnyelven történhet az országban.

A jogszabály fokozatosan felszámolja a kisebbségek eddigi nyelvi jogait, így a kárpátaljai magyarságot is hátrányosan érinti, hívták fel már korábban is a figyelmet kárpátaljai magyar érdekvédők.

– Ez a törvény a magánbeszélgetések és az egyházi szertartások kivételével kizárólagossá tette az államnyelv használatát az államigazgatásban, a közéletben, a kultúrában és a sportban, illetve kvótákhoz kötötte a kisebbségi nyelvek használhatóságának mértékét a tömegtájékoztatásban és az oktatásban – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Fedinec Csilla, a Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.

A kárpátaljai származású kutató hozzátette, hogy a törvény elfogadásával párhuzamosan egy új tisztség is létrejött Ukrajnában: államnyelvvédelmi biztos őrködik a jogszabály betartásán. A 30. cikkellyel kapcsolatos megnyilatkozásaiban Tarasz Kreminy, aki e tisztséget betölti, egyértelműen hangsúlyozza az államnyelv kizárólagosságát.

Fedinec Csilla azonban kiemelte, hogy a jogszabály is egyértelműen fogalmaz: a szolgáltatást igénybe vevő ügyfél bármilyen nyelven kommunikálhat a szolgáltatást nyújtóval, ha az beszéli az adott nyelvet. “A magyar fodrásztól tehát kérhetem magyarul a hajvágást” – fogalmazott a szakértő.

A KISZó híroldalán arról is olvashattak, hogy mit mond a témában az egyik kijevi politológus:

Provokációkra és zsarolásra lehetnek jók a nyelvtörvény új elemei

Forrás:
KISZó/Fotó:MTI

Post Author: KISZó