Véget ér a lockdown, adaptív karantén lesz március 31-ig

Denisz Smihal miniszterelnök elmondta, mi vár az ukrajnaiakra január 25-től.

A kormányfő szerint a januári teljes lezárás elérte célját, csökkent a fertőzöttek száma, ezáltal minimalizálták az egészségügyi rendszerre nehezedő nyomást. Nem szükséges meghosszabbítani a szigorú vesztegzárat január 24.-e után, helyette Ukrajnában adaptív karantént vezetnek be, számolt be a TSN hírportál. 

Hétfőtől a korábbi, „narancssárga” zónában érvényben lévő szabályok fognak vonatkozni az egész országra. Eleinte február végéig jósolták a karantén meghosszabbítását, ám a miniszterelnök szerint,

előreláthatólag március 31-ig nem enyhítenek bizonyos korlátozásokon.

Ez azt jelenti, hogy

– tilos maszk nélkül tartózkodni a tömegközlekedési eszközökön, illetve az épületekben
– az edzőtermek látogatása csak akkor lehetséges, ha 20 négyzetméterre 1 ember jut
– elmaradnak a tervezett műtétek
– a tömegrendezvények (koncertek, sport és vallási események) megtartása legfeljebb 20 fő részvételével engedélyezett
– zárva tartanak a diszkók és az éjszakai klubok

Működni fognak azonban a boltok, éttermek, kávézók, minden olyan egység, amely a lockdown alatt kénytelen volt bezárni vagy kiszállítással dolgozni.

Az óvodák eddig is működtek, az iskolák megnyitásáról pedig a régióban kialakult járványügyi helyzet függvényében döntenek. Szó esett arról is, hogy a felsősök vegyes oktatási formában tanuljanak.

Oktatási miniszter: Nem mindenki térhet vissza az iskolapadokba

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó