Buhajla József: „A mindennapi kihívások folyamatos doppingot jelentettek…”

Buhajla József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja közel hat évig teljesített szolgálatot Kárpátalján. A diplomata 2015. szeptember 15-én kezdte meg az itteni diplomáciai missziót. A főkonzul nemcsak Ungváron és környékén, de a Bereg-vidéken, Beregszászban, sőt, a hágón túl is megkedveltette magát, elnyerte az emberek bizalmát, tiszteletét. Számos ismeretséget kötött, barátokat szerzett, életre szóló élmények kötik Kárpátaljához. Az itt töltött ideje kapcsán beszélgettünk el vele politikáról, érzelmekről, tapasztalatokról, és kicsit a jövőről is.

Hegedűs Csilla

– Hogyan értékeli az ukrán–magyar kapcsolatokat, ön szerint milyenek a kilátások e téren?

– 2015-ben egy igen „érdekes” helyzet fogadott. A Majdan után, szinte mindenki kereste a helyét, tisztségviselők jöttek és mentek. Fontos megjegyezni, hogy 2015 októberének végén helyhatósági választások voltak, s ezt követően a KMKSZ–UMDSZ összefogásának eredményeként jó pozíciót sikerült elérnie a magyarságnak, nyolc képviselő került be a megyei tanácsba. Ennek köszönhetően Kárpátalján a magyarságot hátrányosan érintő intézkedések nem történtek, ugyanis olyan erős frakció alakult, amellyel ezeket adott esetben blokkolni lehetett.

Elmondhatom, hogy 2015-től 2017 szeptemberéig teljes harmóniában, egyetértésben tudtunk együttműködni a megyei vezetéssel.

És nemcsak a kárpátaljaival, hanem a konzuli kerülethez tartozó Lemberg, Ivano-Frankivszk és Csernovic megyével is. A 2017 szeptemberében elfogadott oktatási, majd később a nyelvtörvény rendkívül hátrányosan érintette az Ukrajnában élő kisebbségeket, beleértve a magyar közösséget. Ez a dátum mindenképpen vízválasztó volt a két ország kapcsolatában… Egy picit hadd ugorjak vissza 2017 szeptemberéről egy június 12-i eseményre, amikor Ukrajna hosszú idő után megkapta a vízummentességet. Ebben az esetben is Magyarország lobbizott a legtöbbet, az ukrán vízummentességet ellenző hollandokat és a franciákat is sikerült az ügy mellé állítani. A szeptemberi történés után a két ország kapcsolata fokozatosan romlott, a hideg légkör mára fagyossá vált. Ukrajna minden ide vonatkozó nemzetközi szerződés, kétoldalú megállapodás semmibevételével olyan helyzetet teremtett, ami rendkívül hátrányosan érintett minden itt élő kisebbséget, így a magyarokat is. A többszöri kommunikációs kísérletek, párbeszédek, egyeztetések, külügyminiszteri találkozók, EBESZ-látogatások, a Velencei Bizottság ajánlásai, és hosszan sorolhatnám még az erőfeszítéseket, semmi eredményt nem hoztak. Mára eljutottunk oda, hogy nemigazán tudunk változtatni, vagyis nem mozdulunk ki arról a pontról, ahol ezek a kapcsolatok befagytak. Nem kell messzire visszatekinteni, alig pár hete, 2021. január 27-én volt a legutolsó külügyminiszteri egyeztetés Kijevben.

Ez is azt bizonyítja, hogy Magyarország igyekszik folytatni a párbeszédet, ugyanis diplomáciai dialógus nélkül nincs előrelépés.

Egyetlenegy pozitív mozzanatot említhetek: az oktatás, a nyelvhasználat, egyéb hasonló kisebbségi jogok elemzése céljából munkacsoportok alakultak. Mind a magyar, mind az ukrán fél összeállította azoknak a szakértőknek a névsorát, akik részt vesznek majd ezen a megbeszélésen. Bizakodunk abban, hogy a szakértői bizottságnak sikerül közelebb hozni a felek álláspontját, bár úgy vélem, az első ülésen aligha számíthatunk áttörésre, de legalább be tudjuk azonosítani azokat a problémákat, amelyek mind a két fél számára gondot jelentenek. Ez kiindulási pontnak megfelelő lehetne. Nagyon jó javaslatok érkeztek a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségtől, és mi éppen azt szeretnénk, hogy az itteni magyar kisebbséget folyamatosan vonják be a tárgyalásokba. Ettől az ukrán partner nem zárkózott el. Ám addig, amíg a munkacsoportok és a külügyminiszteri találkozók nem hoznak eredményt, a felső szintű vezetői találkozónak nincs értelme.

Az viszont mindenképpen pozitív, hogy mindkét félnél nyitottság tapasztalható, ugyanakkor az elmúlt időszak során érzékeltünk az ukrán retorikában egy kis változást, amely remélhetőleg átmeneti, de a folytatást illetően mindenki bizakodó.

– Ön szerint az eddig sikeres gazdaságfejlesztési projektek miként alakulnak a jövőben?

– A magyar kormány 2016-ban döntött arról, hogy a Kárpát-medencében (Felvidéken, Erdélyben, Vajdaságban, Kárpátalján) gazdaságfejlesztési programot valósít meg. A program Vajdaságban kezdődött, majd Kárpátalján folytatódott, ebben vállalkozásfejlesztéstől kezdve a mezőgazdaság támogatásáig –, legyen az kis-, közép vagy nagyvállalkozó –, különböző forrásigényekre lehetett beadni pályázatot. Az elején ez kiválóan működött. Aztán, másfél év elteltével, 2017 decemberében az itteni titkosszolgálat azt a gyanút fogalmazta meg, hogy ezek a források a magyar szeparatizmus érdekében kerülnek felhasználásra. Mindeközben többen kijelentették, hogy Kárpátalján nincs szeparatizmus. Tette ezt Hennagyij Moszkal korábbi kormányzó, majd Olekszij Petrov, legutóbb pedig Kuleba külügyminiszter úr is.

De a felsoroltak hatására, sajnálatos módon, kicsit döcögősebbé vált a gazdaságfejlesztési projekt megvalósítása, ami nem szerencsés, hiszen remek példákat látunk Vajdaságban, Erdélyben vagy Felvidéken arra, mekkora segítséget tud nyújtani az ott élők számára a gazdasági invesztíció.

Olyan fejlesztések valósultak meg rövid időn belül, amire e források nélkül nem lett volna lehetőség. Ebből is kiderül, hogy ukrán részről a vállalkozók nem kapnak támogatást. A szülőföldön való maradás kardinális kérdés, ezt próbáltuk támogatni, ehhez viszont az kell, hogy anyagi segítséget is kapjanak a vállalkozók. A már megteremtett működőképes gazdaság munkahelyeket biztosít, és elindul egy olyan kínálat-kereslet viszony, ami segítheti az itteni gazdasági szereplők életét. A nyertes pályázók száma immár több ezer. Azt is el kell mondani, hogy a helyi hatóságok sok pályázót, sőt, az Egán Ede Alapítvány vezetőit is kihallgatták, mondván, a megkapott forrásokat nem eszközbeszerzésre, vagy vállalkozás-fejlesztésre hanem másra fordítják. Az Egán Ede Alapítvány egyébként teljesen átlátható, minden adózási kötelezettséget teljesített, vagyis a gazdaságfejlesztési alapítvány teljes mértékben legálisan, transzparens módon működik. Minden atrocitás ellenére a kisvállalkozói csomagok továbbra is működnek, viszont annak nagyvállalkozói része még egy picit várat magára. A világjárvány közepette Covid néven elindítottunk egy pályázatot, amellyel megpróbáltuk mentőcsomaggal ellátni azokat a vállalkozókat, akik munkahelyet tudnak teremteni, és megtartani. Az elbírálásuk február végén lesz, március folyamán pedig a kifizetések is megtörténhetnek.

– Beszélne a kárpátaljai magyar–magyar viszony alakulásáról?

– Nem szabad elhallgatni azt a tényt, hogy az elmúlt időszakban a magyar-magyar viszonyban kisebb törés tapasztalható független attól, hogy a KMKSZ remek és tisztességes választási eredményt ért el. Sajnálatos módon nem történt összefogás,

de mindenképpen szükséges lenne olyan stratégiát kialakítani, teret teremteni, ahol az ügyben érintett valamennyi szereplő egy asztalhoz ül, és meg tudja beszélni a problémákat, a vélt vagy valós sérelmeket.

S talán sikerülne egy olyan tiszta helyzetet teremteni, hogy az összefogás eredményes legyen. Összefogás nélkül ugyanis nagyon nehéz lesz a folytatás.

– Hat évvel ezelőtt milyen reményekkel érkezett ide, s most milyen érzésekkel távozik?

– Mindig fontos volt számomra, hogy diplomataként külföldön szolgáljam a hazámat. Ám ez speciális helyzet volt, mert ugyan másik országba, de honfitársaim közé érkeztem. A nemzetpolitikai érdekek, a magyarok képviselete mindig is fontos volt a számomra, ez vezérelt az elmúlt időszak alatt. A konzuli szolgálat, tevékenység magában foglalja a magyar állampolgárok érdekeinek képviseletét. Nekem ez már a hatodik külszolgálatom, de ennyire összetett és bonyolult állomáshelyem még nem volt, ám egyúttal fantasztikusnak is mondható az itt töltött idő. A mindennapi kihívások folyamatos doppingot jelentettek, soha nem lehetett azt mondani, hogy valami sablonos dolgot kellett megvalósítani az elmúlt években. Én ennek nagyon örültem, és talán szerénytelenség nélkül állíthatom, sikeresen abszolváltam ezt a feladatot.

A mostani érzéseim egy picit vegyesek, s ahogy már említettem, soha nem gondoltam, hogy a két ország kapcsolatában eljutunk egy ilyen mély pontra, hisz sor került diplomaták kölcsönös kiutasítására, ami egyébként nem szokványos.

A diplomáciára az a jellemző, hogy sikerül mindent megbeszélni, egyeztetni, és olyan megoldásokat találni, amelyek mindkét fél számára kompromisszumot jelentenek, tovább lehet lépni. De amikor mindig csak az egyik enged, tesz kompromisszumot, az nem feltétlenül szerencsés, a párbeszédhez kell a másik fél is. Előbb diplomaták kerültek kiutasításra, majd magyar kormányzati tisztviselőket utasítottak ki, végül eljutottunk arra a szintre, hogy a Tisza-híd közepén, a határvonalat jelző piros vonalnál kellett átadni az Ukrajnának szánt vakcinaszállítmányt. Ezek az események lehangolók, és ebből a helyzetből kell megtalálnunk a kiutat. Úgy vélem, mind a két fél azon dolgozik, hogy ez megtörténjen, nagyon bízom benne, hogy az egyeztetések elérik céljukat. Tehát ha ezt veszem alapul, kicsit csalódottan távozom, de ha azt nézem, hogy az itt élő honfitársaim számára tudtunk, tudtam jót cselekedni, az örömmel tölt el.

Én mindig örömmel fogok dolgozni Kárpátaljáért, és mindig örömmel fogok visszagondolni ezekre a szép, de ugyanakkor nehéz évekre.

– Mik az itteni legpozitívabb és legnegatívabb élményei?

– Az elsőre a 2015–2017-es időszakot mondanám, amikor valóban olyan diplomáciai munkát és tevékenységet tudtunk folytatni, ami mind a két fél számára gyümölcsöző volt. Ebből hadd emeljem ki az egyik olyan programot, melynek keretében megszerveztük azoknak a gyerekeknek a táboroztatását, akiknek a szülei elestek, megsebesültek a donbászi harcokban. Több ezer gyerek kapott életre szóló élményt a magyarországi táborok alkalmával. Akkoriban történt az is, amikor az ivano-frankivszki tiszteletbeli konzulunk megkeresett azzal, hogy a Gyerekek a világbékéért program keretében Kijevből induló kiskorúak utazásának végállomása a Vatikán legyen. Természetesen segítettem, minden egyes érintett ország misszióvezetőjével, legyen az főkonzul vagy nagykövet, megegyeztünk abban, hogy amikor a csoport oda érkezik, fogadják őket. A gyerekek minden országban elmondták, hogy ők semmi mást nem szeretnének, csak békét, nyugalmat és gyerekként élni, játszani. Egyetlen dolgot nagyon sajnálok, hogy a vatikáni eseményen, egyéb hivatali feladataim miatt, nem tudtam részt venni, de azóta is a szobám falát díszíti a nekem és a családomnak szóló pápai áldás.

A legnegatívabb élményeim közé az imént említett „piros vonal” sorolható, illetve az elmúlt időszakban különböző weboldalakon, internetes portálokon, s más médiában megjelenő hamis, megtévesztő információk, amelyek félrevezetik az újságolvasókat, internetes oldalak látogatóit. De remélem, hogy mindenből van kiút, fel tudjuk oldani az ellentéteket, és végre normális módon tudunk együttműködni Ukrajnával annak érdekében, hogy az itt élő magyar kisebbség szülőföldön való maradásához, életszínvonalának emelkedéséhez Magyarország is hozzá tudjon járulni.

– Itteni tartózkodása alatt a főkonzulátus is kivette a részét a kulturális programok szervezéséből, két ilyen rendezvény is a külképviselet nevéhez köthető.

– Ez így igaz, arra gondoltam, jó lenne nekünk is szervezni valami olyat, ami itt még nem volt. Kezdeményezésünk a hUNGary Fest nevet kapta, és először 2017-ben rendeztük meg. Nagyon sok vállalkozót, fellépőt, művészt kerestünk meg, akik pozitívan álltak az elképzelésünkhöz, és már az első alkalom után nagyon jók voltak a visszajelzések. A háromnapos rendezvényen be tudtuk mutatni a nagyközönségnek a magyar hungarikum termékeket, a magyar kultúrát.

A harmadik hUNGary Festen már közel tízezren vettek részt a főkonzulátus előtti téren, a vállalkozóknak és a művészeknek pedig már presztízst jelentett, hogy részt vehettek a gasztro-kulturális fesztiválon.

Aztán az Ungvári várban megszerveztük a Bercsényi-bált, amely szintén elnyerte mindenki tetszését. Az egész 2016-ban, a főkonzulátus fennállásának 25. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepséggel kezdődött, amikor kinyitottuk a főkonzulátus kapuit az érdeklődők előtt. Mindenkinek nagy élményt jelentett, hogy belülről is láthatja egy diplomáciai képviselet munkáját.

– Publikus-e, hogy hol folytatja a tevékenységét?

– A diplomaták élete arról szól, hogy egyik állomáshelyről a másikra mennek, de elmondhatom, bárhova is küldenek, szeretném ugyanúgy megállni a helyemet, mint Kárpátalján. Most visszatérek a Külgazdasági és Külügyminisztérium állományába, aztán majd meglátjuk, hogy egy rövid pihenőt követően hogyan és merre tovább.

– Megfogta-e valami a kárpátaljai életérzésből?

– Ami az itteni kifejezéseket illeti – lóca, szvetter, sánc stb. – egyáltalán nem voltak számomra meglepőek, ugyanis a gyerekkoromat a szomszédos Gulácson és Tarpán töltöttem. Fantasztikusnak tartom azt a vendégszeretetet, amivel itt fogadják az embert, de a Kárpátalján élő többségi nemzethez tartozókról is ugyanezt tudom elmondani. Bárhová mentem, lelkesen és kedvesen fogadtak. Nagyon jó kapcsolatokat sikerült kialakítani az itt élőkkel, legyen az bármilyen nemzetiséghez tartozó is. Ugyanezt tudom elmondani a Lembergben, Ivano-Frankivszkban és Csernovicban élőkről, folyamatos kapcsolatépítés és kapcsolatápolás történt, különböző projektek kerültek megvalósításra, aminek a 2020-as vírusos helyzet kissé gátat szabott, de előbb-utóbb vége lesz a járványnak, és a projektek folytatódni fognak.

Kárpátalja óriási turisztikai lehetőséggel, természeti adottságokkal rendelkezik, és itt számtalan olyan emlékhely van, ami kötődik a magyar történelemhez, ezeréves ittlétünkhöz.

Amikor először jártam a Vereckei-hágón, megláttam az emlékművet, arra gondoltam, hogy annak idején Árpád nagyfejedelem is itt érte el a Kárpátokat, jött be a Kárpát-medencébe, ahol csodálatos hazára talált – felemelő érzéssel töltött el, szinte átéltem azt a történelmi pillanatot.

– Bármerre is sodorja az élet, ha ezentúl meghallja a Kárpátalja szót, mi jut majd elsőre az eszébe?

– Vélhetően az elkövetkező időszakban sem fogok elszakadni Kárpátaljától. Nagyon megszerettem ezt a vidéket, mert, mint ahogy mondtam is, olyan gyökerekkel rendelkezem, melyek ehhez a térséghez is kötnek. Szeretném ezután is segíteni az itt élők boldogulását, és bízom benne, hogy a további tevékenységem során is meg tudom tenni ezt, ugyanis, a kérdésre válaszolva, sok minden az eszembe jut. A barátságos emberek, a táj, a vendégszeretet, a gasztronómia. S többek között ezért is fogom ajánlani mindenkinek, hogy látogasson el Kárpátaljára.

 

Főkonzuli látogatás a KISZó-ban

Az ungvári állomáshelyétől búcsúzó Buhajla József látogatást tett a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségében is. Vele tartott Kuti László vezető konzul.

A diplomaták Dunda György lapigazgató és Horváth Sándor főszerkesztő tárlatvezetésével megtekintették lapunk immáron 101 éves múltjára visszatekintő fotókiállítást, amit a centenáriumunkhoz igazítva állítottunk össze még tavaly.

A vizit során vendégeink bepillantást nyertek a lapkészítés folyamatába, a munkatársakkal folytatott kötetlen beszélgetés során Buhajla Józsefet és Kuti Lászlót egy monogrammal ellátott egyedi KISZó pólóval, a centenáriumunk alkalmából készült limitált kiadású borcsomaggal és bögrével ajándékoztuk meg.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó