Több mint ötven gyerek szeretne megtanulni néptáncolni

Benépesül a csetfalvai Móricz Zsigmond Kulturális Központ.

A tavaly ősszel Csetfalván felavatott Móricz Zsigmond Kulturális Központ teljes felújítása Magyarország kormánya, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, a KárpátHáz Civil Szervezet és Csetfalva közössége közreműködésével valósult meg. Az átadáson Péter Csaba, a KárpátHáz Civil Szervezet kuratóriumának elnöke kifejtette, bízik benne, hogy a kultúrház hamar benépesedik, gyermekzsivajtól lesz hangos, különféle programokat szerveznek majd itt. Nem kellett sokat várni, hogy ez megtörténjen, ugyanis a minap Tóth Győző, a KárpátHáz Civil Szervezet ügyvezetője és Kovács István néptánctanár látogattak el a településre, hogy buzdítsák a gyerekeket iratkozzanak be a néptáncfoglalkozásokra.

Hegedűs Csilla

– Öröm számunkra, hogy a legutóbbi találkozásunk óta ismét jó hírrel szolgálhatunk. Néhány hónap telt el azóta, hogy átadtuk ezt a szép épületet, és akkor azt kívántuk, mihamarabb lakják be. Ez megvalósulni látszik, s meg kell jegyezni, hogy ennek kezdeményezője és elindítója Péter Csaba. Csetfalva a harmadik község, ahol életet tudunk lehelni az általunk átadott vagy átadásra váró objektumba. Itt is igyekszünk megismertetni a gyerekekkel a kultúránkat, ezen belül is a néptáncot – emelte ki Tóth Győző. Hozzátette, a KárpátHáz Civil Szervezet kötelességének érzi, hogy azt a magyar kultúrát, amit mi kaptunk örökül az őseinktől, tovább adjuk a felnövekvő nemzedéknek. Kifejtette, biztos abban, hogy a helyiek igénylik ezt, és a gyerekek egy ünnepség alkalmával hamarosan be is mutathatják, hogy mit tanultak.

Nagyon sok szülő döntött úgy, hogy beíratja csemetéjét a hamarosan beinduló néptáncoktatásra. Kiderült, több mint ötven gyermek szeretne néptáncot tanulni. Ez pedig arról tanúskodik, hogy sok gyerek van, akit nemcsak az okos telefon és a számítógép érdekel, hanem a hagyományaink is.

Kovács István néptáncoktató 2008-ban ismerkedett meg a néptánccal. Miután leérettségizett a Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolában, az Ungvári Képzőművészeti Koledzsbe felvételizett, ahol négy évig tanulta a néptáncot. Frissdiplomásként előbb Mezőváriban helyezkedett el klubvezetőként, majd Nagyborzsován, folytatta. Kis kihagyás után a Mezővári Művészeti Iskolában tanított néptáncot, aztán jött a többi felkérés.

– Jelenleg négy településen oktatok néptáncot, Badalóban, Haláboron, Mezőváriban és Borzsován, Csetfalva az ötödik helyszín, ahol reményeim szerint hamarosan megkezdhetem a tanítást.
Természetesen a csetfalvai felkérés is a KárpátHáz Civil Szervezet irányából érkezett, István pedig örömmel tapasztalta a helyszínen, milyen sok gyermek ég a vágytól, hogy megtanuljon táncolni. A csetfalvai gyerekekkel együtt Istvánnak összesen 200 tanítványa van az öt településen.

– Sok gyerek iratkozott be a táncoktatásra. Hány csoportban foglalkozik majd velük?

– Három csoportot fogok kialakítani. A legnagyobbakkal (14-16 évesek) kezdem a foglalkozásokat, őket tanítom meg elsőként. Velük egy kicsit gyorsabbra veszem a tempót, hogy minél hamarabb tudjunk valami eredményt felmutatni. A középső csoportba kerülő gyerekekkel (10-13 évesek) kicsit lassabban zajlanak majd a foglalkozások. A legkisebbekkel (5-9 évesek) a néptánc alapját, gyermekjátékokon keresztül sajátíthatják el.

István elmondta, a gyerekeket ki lehet zökkenteni a számítástechnika világából, de ahhoz, hogy ez így is maradjon, minél több hasonló alkalmat kell szervezi. Ide sorolhatók a táncházak, ahol kicsi és nagy együtt táncol. Ezek a rendezvények szokták meghozni a gyerekek kedvét a folytatáshoz.

 

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó