Zelenszkij a NATO tagsági cselekvési tervére vágyik

Volodimir Zelenszkij azt szeretné, ha országa mihamarabb hozzájutna az észak-atlanti tanács cselekvési tervéhez. Ezt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral való telefonbeszélgetése alkalmával jelentette ki, közölte az elnöki iroda.

“Öröm volt azt hallani Jens Stoltenberg főtitkártól, hogy a NATO kapui nyitva vannak Ukrajna előtt. Hálás vagyok, hogy Ön személyesen és a NATO is támogat minket a NATO-tagságra való törekvésünkben. Közvetlen célunk a tagsági cselevési terv. Komolyan vesszük a reformokat, mert ezek elsősorban a védelmi szektorunkat javítják” – írta Zelenszkij elnök a Twitteren a telefonbeszélgetés után. Hozzáfűzte, hogy Ukrajna erősíti hadseregét, egyben folyamatosan törekszik haderejét NATO-kompatibilissá tenni.

Az UNIAN hírügynökség jelentése szerint Stoltenberg a megbeszélés során ismételten emlékeztette Zelenszkijt a reformok fontosságára. A hírügynökség emlékeztetett arra, hogy a NATO főtitkára már korábban is hangsúlyozta: Ukrajna közeledése a NATO-tagsághoz nagymértékben függ a reformok sikerétől. Kiemelte, hogy Ukrajnának elsősorban a demokratikus intézményeket kell megerősíteni, fel kell vennie a küzdelmet a korrupcióval szemben, és demokratikus politikai ellenőrzést kell bevezetnie fegyveres erői felett.

Denisz Smihal miniszterelnök is kifejtette, hogy a NATO-tagság fontos prioritás Ukrajna számára, és emlékeztetett arra, hogy az ukrán alkotmányba is belefoglalták az atlanti szövetséghez való csatlakozás szándékát.

Mint ismert, Magyarország jelenleg blokkolja Kijev euroatlanti törekvéseit, amiért Kijev megfosztotta anyanyelvi oktatási jogaitól a kárpátaljai magyar közösséget.

Forrás:
KISZó/MTI

Post Author: KISZó