Felfüggesztett helyett három év letöltendő börtön

Letöltendő szabadságvesztésre ítélték azt a férfit, aki 2019 szeptemberében balesetet okozott a Huszti járásban, melynek következtében két kiskorú lány sérült meg.

Katerina Hizsnyak, a megyei ügyészség szóvivője elmondta, a nyomozás során kiderült, hogy a kárpátaljai ittas állapotban ütötte el az út mentén haladó kiskorú gyalogosokat. A gázolás következtében az egyik lány súlyos, a másik közepesen súlyos sérüléseket szenvedett.

Még ugyanabban az évben a Huszti Járási Bíróság próbaidőre ítélte a sofőrt. A döntést az ügyészség megfellebbezte.

A Lembergi Fellebbviteli Bíróság helyt adott az ügyész keresetének, hatályon kívül helyezte az előző ítéletet, és újat hozott meg helyette. A férfit három év letöltendő szabadságvesztésre, illetve egy év járművezetéstől való eltiltásra ítélték – fejtette ki Hizsnyak.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó