Halló, itt a KISZó: Hogyan igazolható a határon, ha már átesett valaki a fertőzésen?

Szerkesztőségünkhöz folyamatosan érkeznek a határátkeléssel kapcsolatos kérdések. Az ezekből összeállított korábbi kérdéscsomagunkra már reagált a magyarországi országos rendőr-főkapitányság illetékesei, ezúttal a hozzánk eljuttatott újabb olvasói felvetésekre adott hivatalos választ az ORFK kommunikációs szolgálata.

Szabó Sándor

– Korábban előfordult, hogy a magyar határőrizeti szervek megkérdőjelezték az Ukrajnában kiállított PCR-tesztek, a különböző igazolások és engedélyek hitelességét. Ezen a téren jelenleg is érvényben van valamilyen megkötés?

– A járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: kormányrendelet) alapján magyar állampolgár személyforgalomban Magyarország területére továbbra is beléphet, amely során egészségügyi vizsgálata eredményétől függően hatósági karantén vagy hatósági házi karantén elrendelésére kerül sor. Nem magyar állampolgár személyforgalomban Magyarország területére – törvényben vagy kormányrendeletben meghatározott kivétellel – nem léphet be. A kormányrendelet által biztosított kivételek alapján a beutazási korlátozások alól mentesített és Magyarország területére beléptetett személlyel szemben ha – a határátlépés során elvégzett egészségügyi vizsgálat alapján – a fertőzés gyanúja nem merül fel, az utas 10 napra az illetékes járványügyi hatóság által kijelölt karanténban vagy hatósági házi karanténban kerül elhelyezésre. A karanténba helyezett személy, amennyiben a két alkalommal elvégzett molekuláris biológiai vizsgálattal – SARS-CoV-2 PCR-teszt– igazolja, hogy a szervezetében a SARS-CoV-2 koronavírus a vizsgálat időpontjában nem volt kimutatható, a karantént előíró rendelkezés alól a karantént elrendelő határozat kiadására illetékes járványügyi hatóság felmentést ad. Az első, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, molekuláris biológiai vizsgálatként – SARS-CoV-2 PCR-tesztként – azt a vizsgálatot is figyelembe kell venni, amelyet valamely schengeni térséghez tartozó országban, az Amerikai Egyesült Államokban vagy Kanadában végeztek el, és annak eredményét az érintett magyar vagy angol nyelvű okirattal igazolja. Az Ukrajnában kiállított PCR- tesztek e jogszabályi feltételnek nem felelnek meg. Ha az utas a beutazási korlátozások alóli felmentés megalapozottságát igazoló irat eredeti példányát a határátlépés során nem mutatja be, vagy annak hitelességével kapcsolatban kétség merül fel, a belépést a kormányrendelet alapján meg kell tagadni.

– Az érvényben lévő szabályozás alapján mit takar a 30 kilométeres körzeten belül érvényes magyarországi lakcímbejegyzéssel rendelkezők „kedvezőbb elbírálása” a beutazási korlátozások alóli mentesítés tekintetében?

– A kormányrendelet 10. § (1) bekezdése a korlátozott sávban történő határátlépés lehetőségét a szomszédos államokban állampolgársággal rendelkezők, illetve a magyar állampolgárok számára biztosítja. A beutazási korlátozások alóli mentesítés az érintett utasok számára a Magyarország területére a karantén elrendelésének következménye nélküli belépés lehetőségét biztosítja, amennyiben a tartózkodási szabályok időbeli és területi korlátozásainak megfelelnek (magyarországi tartózkodásuk tartama a 24 órát nem haladja meg, illetve az államhatár vonalától számított legfeljebb 30 kilométeres sávot nem hagyják el).

– Az Ukrajnából érkező magyar és/ vagy külföldi, esetünkben ukrán állampolgárok és családtagjaik milyen igazolással, igazolásokkal tudják hitelt érdemlően alátámasztani azt, hogy 6 hónapon belül átestek a Covid-19 fertőzés okozta megbetegedésen?

– A kormányrendelet hatálya nem terjed ki arra a személyre, aki a Magyarországra történő belépés során hitelt érdemlően igazolja, hogy a határátlépésre jelentkezés napját megelőző 6 hónapon belül átesett a COVID-19 betegségen. Nem tekinthető hitelt érdemlő igazolásnak önmagában a szerológiai (vénás vérvizsgálaton alapuló) lelet. A határátlépés során a betegség 6 hónapon belüli lefolyását igazoló orvosi dokumentum felmutatása szükséges, amelynek formai követelményei jelenleg nincsenek meghatározva.

Forrás:
KISZó

Post Author: KISZó