Egy éve nem közlekedik vonat Csap és Záhony között

Az ukrán kormány a koronavírus-fertőzés elleni védekezésre hivatkozva kereken egy évvel ezelőtt, 2020. március 17-én állította le minden szomszédos országgal a nemzetközi vonatközlekedést. Az elmúlt 12 hónapban Kárpátaljáról kizárólag közúti határátkelőn lehet eljutni Magyarországra, ami sokaknak okoz problémát, fejtörést.

A korlátozás kivétel nélkül érinti az összes Csapról Záhonyba, Munkácsról Záhonyba, Munkácsról Budapestre, valamint a Kijevből Budapesten át Bécsbe és vissza irányban közlekedő járatokat.

Tavaly június folyamán portálunk levélben fordult az ukrán állami vasúttársasághoz, az Ukrzaliznicjához és a Magyar Államvasutak Zrt.-hez, amelyben a két ország közti nemzetközi vonatforgalom visszaállításának részleteiről érdeklődtünk. Akkor azt a tájékoztatást kaptuk a Lembergi Vasúti Vonalfőnökségtől, hogy a nemzetközi vonatközlekedés újraindítása az utolsó, harmadik etapban várható, az országos karantén végén. Ám ez azóta sem következett be. A MÁV-tól az a válasz érkezett, hogy az Ukrajnában tapasztalható vírushelyzetre tekintettel a vasúttársaság számára jelenleg nincs lehetőség a forgalom felvételére. A levélben kiemelték, hogy az utasforgalom visszaállítása a szomszédos országok vasúttársaságaival folytatott egyeztetés után indulhat újra.

Az elmúlt napokban ismét levélben kerestük fel az ukrán és a magyar vasúttársaság sajtóosztályát. Az alábbi választ kaptuk a MÁV-tól:

A vasúttársaság a nemzetközi forgalom újraindításának, korlátozásának tekintetében az Operatív Törzs útmutatása alapján járhat el. Amikor engedélyezik a forgalom újraindítását, visszaállítását, a MÁV-START haladéktalanul felveszi a kapcsolatot a külföldi vasútvállalatokkal, a velük egyeztet módon és időben közlekedhetnek a nemzetközi vonatok.”

Megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az Operatív Törzzsel is, így a Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztályához fordultunk, ahonnan arról tájékoztatták a KISZó-t, hogy megkeresésünket továbbították a [email protected] címre. Ám innen egyelőre nem kaptunk választ.

Ukrán részről ismételten a kérdésben illetékes Lembergi Vasúti Vonalfőnökség sajtóosztályához fordultunk, ahonnan egy héttel ezelőtt azt a válaszlevet kaptuk tőlük, hogy kérdésünket továbbították az Ukrzaliznicja vasúti személyszállítási igazgatóságához. Innen sem kaptunk még választ.

Mivel Ukrajnában április 30-ig meghosszabbították az országos karantént azaz a nemzetközi személyszállítás továbbra is szünetel az országban. A Magyarország és Ukrajna által, a koronavírus terjedése miatt életbe léptetett határkorlátozások és óvintézkedések miatt továbbra is minimális annak az esélye, hogy belátható időn belül visszaállítják a két ország közötti vasúti személyforgalmat.

Forrás:
KISZó/Szabó Sándor

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó