Magyarország az Európa Tanács elé viszi a kárpátaljai magyarság ügyét

Az Európa Tanács következő elnökeként a nyelvhasználati jogok kérdése és a nemzeti közösségek védelme egyaránt Magyarország fő teendői között lesz az elkövetkezendő fél évben – hangsúlyozta Szijjártó Péter. A magyar külgazdasági és külügyminiszter annak kapcsán nyilatkozott, hogy hazája május 21-től féléves időtartamra veszi át az Európa Tanács (ET) elnöki pozícióját.

Szijjártó Péter kijelentette: Magyarország az ET elnökeként törekszik arra, hogy jóvátegye az elmúlt hónapokban hozott hibás brüsszeli döntéseket.

A miniszter az Európai Bizottság szemére vetette, hogy semmibe veszik az Európában élő nemzeti kisebbségeket, jóllehet – tette hozzá – migránsok milliói számára akarnak szavazati jogot és lakhatást biztosítani Európában. Leszögezte: az őshonos nemzeti kisebbségekre Brüsszelben „gyakorlatilag rácsapták az ajtót” azáltal, hogy a Minority SafePack európai polgári kezdeményezést az európai szabályok ellenére sem vették napirendre.

– Itt Strasbourgban viszont ezt a kérdést hangsúlyosan napirendre fogjuk venni, és napirenden is fogjuk tartani – jelentette ki, és az ukrajnai magyar nemzeti közösség helyzetének romlását említette, ahol legutóbb már az általános iskolák nyolcadikosai számára sem voltak hajlandóak magyar nyelvű tankönyveket biztosítani.

Szijjártó Péter bírálta továbbá a világjárványra adott európai választ, szerinte ennek az elhibázott brüsszeli politikának a legfőbb áldozatai az európai családok.

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó