Elképzelhető, hogy Kárpátalja akár már a jövő héten szabadulhat az adaptív karantén vörös zónájából.
Erről az országos tisztifőorvos beszélt. Viktor Ljasko tájékoztatója szerint Ivano-Frankivszk megyében és Kárpátalján olyan mértékben javuló tendenciát mutat a járványhelyzet, hogy hamarosan ezeket a régiókat kivezetik a legszigorúbb, vörös besorolásból. Ljasko szerint erről akár már a héten, vagy a jövő hét folyamán döntés születhet. Megyénk március 8-tól váltott vörösre, leállt az iskolai oktatás, a tömegközlekedés, és csak az élelmiszerboltok, a patikák és a töltőállomások tarthatnak nyitva.
A tisztifőorvos elmondta, az országban továbbra is az adaptív karantén marad érvényben, noha egyre többen szorgalmazzák a teljes vesztegzár bevezetését.
Ukrajnában a hétvégi szokásos jobb statisztika után hétfőn ismét romlott a helyzet, 10 ezernél is több embernél mutatták ki a koronavírust, és közel 300-an haltak bele a betegség szövődményeibe.
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.