Ukrajnában terjed a családon belüli erőszak

Ebben az évben, csupán Kijevben már 5385-en fordultak a rendőrséghez, illetve segélyszolgálatokhoz azzal a panasszal, hogy valamelyik családtagja bántalmazta – tájékoztatott a korrespondent.net.

Marina Honda, a fővárosi állami közigazgatás helyettes elnöke arról is beszámolt, hogy a krízisszobákat, ahol a magukat veszélyben érzők menedékre lelnek, 21-en vették igénybe. Köztük tíz nő, ugyanannyi gyerek és egy férfi.

Korábbi hír szerint Ukrajnában a családon belüli erőszakot elszenvedők száma egy év alatt 54 százalékkal növekedett.

Az ENSZ felméréséből az derült ki, hogy a világon a nők egyharmada élt át lelki, testi sanyargatást.

 

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó