Elkezdődött a várva várt útépítés a Tiszaháton │KISZó-háttér

A Tiszapéterfalva és Tiszabökény belterületén megkezdődött útjavításokról mindössze egy információs tábla tájékoztat

Egyelőre csak Tiszabökény végéig aszfaltoznak.

A kormány Kárpátaljának is jelentős pénzügyi támogatást nyújtott útépítésre. A 2021-es költségvetésben többek között az szerepel, hogy a megyében a helyi utak építésére és javítására 392 millió hrivnyát szántak (Csak zárójelben: oktatási támogatás gyanánt 789 millió hrivnyát különítettek el, az iskolák COVID-19 elleni védekezésére 1 milliárd hrivnya áll rendelkezésre). Ezeket az adatokat a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatás hivatalos honlapjáról tudjuk meg, ezenkívül azonban semmilyen hírrel nem találkozunk a Tiszaháton elindult, nagyszabású útjavítási munkálatokról.

Simon Rita

A Tiszapéterfalva és Tiszabökény belterületén megkezdődött útjavításokról mindössze egy információs tábla tájékoztat. A helyiek sem tudnak sokkal többet arról, mi zajlik, csupán azt látják, hogy végre korszerű gépekkel dolgoznak, egyszerre több brigád is csatasorba állt, felmarták a teljes aszfaltot, próbálják megoldani a vízelvezetést, és a tervek szerint rendes járda is lesz. Mindez iszonyatos zajjal, forgalomkorlátozással és nagy porral jár. A helyiek elmondása szerint értelmetlen a húsvét előtti ablaktisztítás, a szellőztetésről is lemondhatnak. Van, hogy naponta háromszor is elmegy a locsolóautó, míg máskor hosszú ideig nem látják.

Az útépítést az SBU-77 vállalat végzi, amelynek munkásai a hágón túlról, többségében Csernyihiv megyéből érkeztek. Meglepő módon épp cigiszünetet tartottak, amikor odaértünk.

Az egyik útépítőtől megtudtuk, hogy korábban több mint havi 37 ezer hrivnyáért „nyelték a port”, most viszont egyelőre nem tudják, e hónap végén mennyit kapnak…

A tervek szerint az év végéig elhúzódnak a munkálatok. Első körben csak Tiszabökény határáig, nagyjából 4 kilométeren húznak új, közel 8 méter széles aszfaltot. A szabványnak megfelelő, 30-35 cm vastagságú lesz az új burkolat. Az elkészült útszakaszra 5 év garanciát adnak.

Arra a kérdésre, mikor haladnak tovább Tiszaújlakig, csak megvonták a vállukat. Ők semmit sem tudnak, a munkafelügyelő pedig épp nincs a helyszínen.

a helyi utak építésére és javítására 392 millió hrivnyát szántak

Forrás:
KISZó

Szolidaritási előfizetési felhívás!

Szolidaritási előfizetési felhívás!
Folyamatosan frissülő háborús hírfolyamunkat ITT találja.

Post Author: KISZó