Felkent művészek a felkelő nap országában

A Magyar Állami Népi Együttes útjai során Japánba is eljutott. Erdélyi Tibor, az Együttes egykori táncosa, Sárosi Bálint népzenekutató és Gera Attila fúvós így emlékezik vissza az utazására. Erdélyi Tibor: „A Magyar Állami Népi Együttessel 1977-ben egy távol-keleti turnén vehettem részt, Japánban és a Fülöp-szigeteken harmincegy alkalommal léptünk fel. Japánban egy buddhista szervezet látott vendégül […]

Köztudott, hogy egészségünk ötven százalékban életmódunktól függ, a környezetünk és génjeink húsz-húsz, a hivatalos medicina mindössze tíz százalékban befolyásolja

Az egészség jog és nem kiváltság │KISZó-háttér

Mottó: Az egészséges test a lélek vendégkamrája, egy beteg ember – a börtön. Az Egészség Világnapja minden évben az Egészségügyi Világszervezet legfontosabb eseménye, amelyet 1950. óta április elején azzal a céllal tartanak, hogy felhívják a figyelmet a világméretű egészségügyi problémákra. Magyar Tímea Az idei év témája az „Igazságosabb, egészségesebb világ építése.” A WHO meghatározása szerint […]

Nyelvvédők – a fővárosból és Kijev megyéből érkezett a legtöbb panasz

Az év elejétől a fővárosból és Kijev megyéből érkezett a legtöbb bejelentés az államnyelvvédő biztos hivatalához – tájékoztatott a pravda.com.ua. 2021-ben összesen 1129 panasz futott be Tarasz Kreminy irodájához. Kijevből 327, Kijev megyéből 120 feljelentést küldtek az ukrán, mint államnyelv funkcionálását biztosító törvény megsértése miatt. A sorban Lemberg (108), Harkiv (99), Odessza (49), Dnyipropetrovszk (41) […]

Egy munkácsi idegenvezető felhelyezte Dercent az ország turisztikai térképére

Maksz Adamenko munkácsi idegenvezető, turisztikai szakember az Ukrán Kulturális Alap támogatásával megteremtette a kulturális turizmus alapjait a munkácsi járási Dercenben. A projekten keresztül az érdeklődők a falu történetéről, tárgyi és szellemi örökségéről tudhatnak meg többet. Szabó Sándor – Honnan jött az ötlet, hogy Dercen turisztikai célpont legyen a Munkácsi járásban? – Érdekes, mert bár Munkácson […]

Halálra verték a társukat

A Técsői Kerületi Bíróság kilenc év börtönre ítélte azokat a férfiakat, akik az élettel összeegyeztethetetlen ütéseket mértek társukra. Az információk szerint mindezt a pénz miatt tették. A megyei ügyészség tájékoztatója szerint pénzügyi kérdések miatt konfliktus alakult ki a három férfi között. A vita verekedéssé fajult, melynek során a férfiak megverték társukat, majd az autó csomagtartójába […]

Feltartóztathatatlan az Ungvári FC

Folytatta kiváló szereplését az országos harmadosztályban vitézkedő Ungvári FC. Volodimir Vaszjutik együttese ötödik tavaszi hazai bajnokiját is megnyerte. A 17. játéknapon a Kijev megyei Csajkát fogadták Pukánicsék és már a szünetre kialakították a 3–0-ás végeredményt. Rögtön a találkozó legelején Vadim Ferencik köszönt be, a játékrész közepén a gólkirályi címre törő csapatkapitányunk volt eredményes, nem sokkal […]

Valóra vált álom? – Jön a külföldi rendszámú autók 1000 eurós vámkezelése

A Legfelső Tanács elfogadta az importált autók megfizethető vámkezelésére vonatkozó javaslatot, mely a törvény életbe lépésétől számított 180 napig marad hatályban – tájékoztat a Mukachevo.net hírportál. A 235 képviselő által megszavazott törvény a 2020. december 31-ig Ukrajnába behozott gépjárművekre vonatkozik. Az új képletben a motor típusa, hengerűrtartalma és a jármű életkora a mérvadó. A pénztárcakímélő […]

Ryba Anasztázia

A sport hobbi, a művészet szenvedély │KISZó-portré

Jó löketet adott a nyeremény a pályaválasztás előtt. A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága által meghirdetett Jó tanuló, jó sportoló című felhívásra több mint 200 külhoni magyar fiatal nyújtotta be a jelentkezését. A kezdeményezéssel az volt a cél, hogy megtalálják azokat a határon túli magyar fiatalokat, akik a tanulás mellett valamely sportág területén is kimagasló eredményeket értek […]

Több amerikai katona jöhet Ukrajnába

Az Egyesült Államok kész növelni az Ukrajnában tartózkodó katonáinak számát – jelentette be Kristina Kvien. Az USA kijevi diplomáciai testületének ideiglenes ügyvezetője kifejtette: körültekintően elemzik az orosz haderő Ukrajna határa mentén történt összevonása után kialakult helyzetet. Jelenleg, állandó jelleggel, 160 amerikai katona tartózkodik az országban, amennyiben felmerül e szám növelésének szükségessége, a kérdést napirendre tűzik. […]

258,5 millió hrivnyát vallottak be a kárpátaljaiak

A vagyonnyilatkozatok kitöltésére buzdító kampány kezdete óta 1885 jövedelembevallást nyújtottak be Kárpátalján. Az adófizetők által bevallott, 2020-ban kapott teljes jövedelem összege 258 millió 428 ezer hrivnya – jelentette be Igor Orosz, a megyei adóhivatal főosztályvezető-helyettese. Hozzátette, a költségvetésbe fizetendő személyi jövedelemadó összege 3 millió 222 ezer hrivnyát tett ki, míg a hadiadó 547,3 ezer hrivnya […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com