Kioktatta a vámparancsnokot az ukrán képviselő: “A magyarok a mi barátaink” /VIDEÓ/

Szürreális jelenet játszódott le szombaton a csapi határállomáson. Mikola Tiscsenko, a “zöld párt” parlamenti frakcióvezető-helyettese, akit nemrég kárpátaljai koordinátornak is kineveztek, a megyében folytatott munkalátogatása során arra utasította a megbízott regionális vámparancsnokot, hogy azt mondja: „A magyarok a mi barátaink”. A Novoje Vremja hírportál beszámolója szerint a kormánypárti képviselőt az hozta ki a sodrából, hogy […]

A védőoltás hete Európában │KISZó-interjú

Kárpátalján romlott az immunizálási szint. A Védőoltás Hetét Európában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) első alkalommal 2005-ben szervezte meg. Akkor kilenc ország csatlakozott a kezdeményezéshez, 2007-ben pedig már huszonöt. Időközben Ukrajna is társult a mozgalomhoz. Az immunizációs hét céljáról és jelentőségéről Viktorija Timcsik, a megye főepidemiológusa és Polyák Mihály, a Megyei Infektológiai Kórház főorvosa beszélt a […]

Építőipari eszközöket lovasított meg

Az enyveskezű tolvaj betonkeverőt, sarokcsiszoló gépeket, elektromos fúrókat, csavarbehajtót, perforátort, létrát és egyéb építőipari eszközöket tulajdonított el. A megyei rendőrség beszámolója szerint Munkácson az Olekszij Bereszt utcában egy földszinti lakás tulajdonosa jelentette a lopást. Mint kiderült, 20 éves helyi férfi lehet az elkövető, aki az eltulajdonított holmi egy részét a saját lakásában, a többit a […]

Feltárták a kocsányos tölgyesek pusztulásának lehetséges okait.

Egy kárpátaljai kutató szerepe az áttörő ökológiai kutatásban │KISZó-interjú

Feltárták a kocsányos tölgyesek pusztulásának lehetséges okait. Nemrég olvashattak lapunkban Demeter Lászlóról, aki az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa. Az interjúban említést tett a csapatával legutóbb elért nagy áttörésükről, amit 6 év kemény munkának, több száz tudományos cikk elolvasásának, jó pár hónap terepmunkának, és a koronavírus-járványnak köszönhetnek. Utóbbinak természetesen csak képletesen, […]

Magánvélemény: Legalább legeljünk

Titkolja vagy bevallja, listákat készít vagy csak konstatálja, aztán napirendre tér felette, teljesen mindegy. Az emberek túlnyomó többségét foglalkoztatják a rekordok. Többek között ezért annyira népszerű a versenysport. Azért telnek meg (már amikor nem tiltják korlátozó intézkedések) a stadionok, az uszodák lelátói, s figyelik a világversenyeket szurkolók százmilliói a televízióhoz szegezve, hogy legek szemtanúi legyenek. […]

Miről árulkodik az adóbevételek növekedése?

A javulás sajnos csak látszólagos. 2020-ban a világjárvány sújtotta ukrán gazdaság nemzeti összterméke 4 százalékkal csökkent az azelőtti évhez viszonyítva. A szakemberek azonban arra a hírre kapták fel a fejüket, miszerint az ország adóbevétele 115 milliárd hrivnyával, azaz közel 16 százalékkal emelkedett. Csuha Ivett A téma tüzetesebb tanulmányozása azt mutatja, hogy nincs itt semmiféle adózási […]

Mindegy, hogy mit, csak csináld!

Karanténén nagyon fontos, hogy megőrizzük mentális egészségünket, ehhez pedig nagyban hozzájárulhat, mivel töltjük ki üres óráinkat, fordítunk-e időt önfejlesztésre. Interjúalanyaimat a meglévő vagy épp a patthelyzet miatt kialakult tevékenységeikről, új hobbijukról kérdeztem. Életünk egyre nagyobb részét tölti ki a közösségi média, ahol nem csak szórakozunk, de akár szórakoztathatunk is. Így tesz a 20 éves salánki […]

Alecska Makszim a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum 10. osztályos tanulója.

…csak haladni a kitűzött cél felé │KISZó-portré

Magabiztos, céltudatos fiatalember, az a fajta, aki nem a könnyebb utakat keresi. Nem rémítik meg a nehézségek. A 15 éves fiú korát meghazudtoló érettséggel látja a világot, reálisan méri fel a lehetőségeket, mer nagyot álmodni. Profi játékosként szeretne bekerülni a mozgássérültek asztalitenisz válogatottjába. Bökényi Magdolna (Técső) Alecska Makszim a Técsői Magyar Tannyelvű Líceum 10. osztályos […]

Késsel támadt a nyugdíjasra

A minap a munkácsi járási Beregszentmiklósról lopást jelentettek. A rendőrség tudomására jutott, hogy ismeretlen személy betört egy 80 éves nő házába. A támadó lekapcsolta a ház áramellátását, így az áldozat nem láthatta az arcát. Ezután betörte az ajtót és belépett a szobába, ahol a nő pihent. A rémült nyugdíjast késsel fenyegette, majd elvette értékeit, és […]

KISZó-kérdés: Ukrajna NATO-csatlakozása: a nemek nyertek

A KISZó-kérdések történetében első ízben fordult elő, hogy teljesen egyhangú eredményt hozott a Kárpáti Igaz Szó Facebook-oldalán készített nem reprezentatív felmérés. Szabó Sándor Az elmúlt hetekben, de főleg az utóbbi napokban kiemelt téma volt az ukrán és nemzetközi sajtóban Ukrajna NATO-csatlakozása. Kijev arra számít, hogy az ország 2030-ban a katonai-politikai szövetség teljes jogú tagja lesz. […]

Készítette és karbantartja a Számítógépes.com